Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

References to this case

Share

Highlight in text

Go

CHRISTINE STIX-HACKL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2004. február 5. (1)

C-400/02. sz. ügy

Gerard Merida

kontra

Németországi Szövetségi Köztársaság

(A Bundesarbeitsgericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)





„Munkavállalók szabad mozgása – Egyenlő bánásmód a kollektív szerződésekben – Átmeneti kiegészítő támogatás – A franciaországi lakóhellyel rendelkező korábban Németországban foglalkoztatott munkavállalók hátrányos megkülönböztetése”

I –    Bevezetés

1.        Jelen eljárás egy bizonyos, kollektív szerződés által biztosított ellátás („Überbrückungsbeihilfe”, a továbbiakban: átmeneti kiegészítő támogatás) kiszámítását érinti, melynek kifizetésére a munkaviszony megszűnésekor kerül sor.

II – Jogi háttér

A –    A munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK(2) tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1612/68 rendelet)

2.        A 7. cikk (4) bekezdése így hangzik:

„Kollektív vagy egyéni szerződés vagy bármely más kollektív megállapodás azon rendelkezése, amely másik tagállam állampolgárait illetően megkülönböztető feltételeket határoz meg vagy engedélyez a foglalkoztathatóság, a foglalkoztatás, a javadalmazás, egyéb munkafeltételek vagy a munkaviszony megszüntetése tekintetében, semmis.”

B –    A nemzeti jog

3.        A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra utaló végzésének, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság képviselőinek a tárgyaláson elhangzott, ellentmondás nélküli állításai alapján az alkalmazandó német jog a következő:

4.        A Németországban állomásozó francia fegyveres erők mint munkaadók –kivonásukig – polgári munkavállalókat foglalkoztattak. E munkavállalók jövedelmét a francia fegyveres erők nevében és költségére, a Németországi Szövetségi Köztársaság hatóságai folyósították. A kettős adóztatás elkerülése érdekében elfogadott német–francia egyezmény alapján a jövedelemre alkalmazandó adójogot a munkavállaló lakóhelye alapján határozták meg. A német hatóságok ennek megfelelően a franciaországi lakóhellyel rendelkező munkavállalók bruttó jövedelméből nem vonták le a jövedelemadót (Lohnsteuer), hanem a németországi lakóhellyel rendelkező munkavállalók jövedelméhez képest magasabb összeget folyósítottak részükre. Ez, a korábbi munkaadó által fizetett összeg Franciaországban volt adóköteles.

5.        Az átmeneti kiegészítő támogatás olyan szociális ellátás, amelyet a Németországi Szövetségi Köztársaság az 1971. augusztus 31-i, a Németországi Szövetségi Köztársaság területén állomásozó fegyveres erők alkalmazottainak szociális biztonságáról szóló kollektív szerződés (a továbbiakban: TV SozSich.) alapján saját nevében és költségvetési forrásaiból a „Németországban állomásozó francia fegyveres erők” korábbi munkavállalói számára fizet, amennyiben azok munkaviszonyát a fegyveres erők Németországból való kivonása miatt mondták fel.

6.        A TV SozSich. alapeljárásra irányadó rendelkezései alapján az átmeneti kiegészítő támogatás összegét minden kedvezményezett esetében azonos módon kell kiszámítani. A kiszámítás lényegében úgy történik, hogy minden, a kollektív szerződésben megállapított alapdíjazásból, amely a munkavállalót az elbocsátás időpontjában egy teljes naptári hónapra megilletett, a ténylegesen kifizetett munkanélküli járadék mellett, többek között névlegesen a német jövedelemadó is levonásra került, mégpedig az átmeneti kiegészítő támogatás kifizetésekor irányadó adózási előírásoknak megfelelő mértékben. A német jövedelemadó tehát névlegesen azon francia lakóhellyel rendelkező korábbi munkavállalók esetében is levonásra kerül, akik jövedelméből a munkaviszonyuk alatt nem vontak német jog szerinti jövedelemadót.

7.        Az így kiszámított átmeneti kiegészítő támogatás a Németországban élő kedvezményezettek számára bizonyos adómentes összeg fölött adóköteles. A Franciaországban élő kedvezményezettek az átmeneti kiegészítő támogatás után Franciaországban adóznak. A TV SozSich. 4. §–a 4. pontjának 2. mondata így rendelkezik: „Amennyiben az átmeneti kiegészítő támogatást a Bundesanstalt für Arbeit (Szövetségi Munkaügyi Hivatal) […] által nyújtott ellátások kiegészítéseként folyósítják, akkor ki kell egészíteni a jövedelemadó fedezéséhez szükséges összeggel.” A német kormány képviselőjének a tárgyaláson elhangzott állítása szerint „ezen kiegészítés […] az esetleges adóteher semlegesítését szolgálja. Emellett nem bír jelentőséggel, hogy ezen adót […] melyik tagállam rója ki […]. A kedvezményezett Németországban mindig olyan helyzetben van, hogy gazdasági szempontból nem terheli adó. Jelen esetben […] az átmeneti kiegészítő támogatás után (a felperes által) Franciaországban fizetendő adót vissza lehetne téríteni. Ehhez csupán az adófizetés mértékét tartalmazó, megfelelő kimutatás szükséges. A ténylegesen fizetendő adók […] vonatkozásában […]a belföldiek és külföldiek mindig és szigorúan egyenlő elbánásban részesülnek”.

III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

8.        Gerard Merida francia állampolgár, és Franciaországban lakik. Munkaviszonya megszűntéig a Németországban állomásozó francia fegyveres erőknél dolgozott. Miután munkaviszonya megszűnt, G. Merida a TV SozSich. alapján átmeneti kiegészítő támogatásban részesült. Az ellátás összegét a Szociális Biztonsági Kollektív Szerződésnek megfelelően állapították meg, azaz, a korábbi bruttó jövedelméből levonták a Franciaországban ténylegesen kifizetett munkanélküli járadék és a névleges német jövedelemadó összegét. G. Merida számára az így kiszámított átmeneti kiegészítő támogatás Franciaországban – az alkalmazandó, kettős adóztatás elkerülése érdekében elfogadott egyezménynek megfelelően –, aktív jövedelemnek számított, és így a francia adó alapján megadóztatták.

9.        Miután G. Meridának az volt a véleménye, hogy a német jövedelemadó névleges levonása megengedhetetlen módon hátrányos helyzetbe hozza őt a németországi lakóhelyű munkavállalókkal szemben, keresetet indított a Németországi Szövetségi Köztársaság ellen. Az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Arbeitsgericht (munkaügyi bíróság) elutasította a keresetet, a Landesarbeitsgericht (tartományi munkaügyi bíróság) pedig a fellebbezést. A Landesarbeitsgericht ítélete ellen G. Merida felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Bundesarbeitsgericht (szövetségi munkaügyi bíróság) elé. A Bundesarbeitsgericht azonban kételkedett abban, hogy, az átmeneti kiegészítő támogatás számításának módját tekintve a TV SozSich. – az alapeljáráshoz hasonló esetekben – összeegyeztethető a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó közösségi jogi szabályozással. Ezen okból a Bundesarbeitsgericht 2002. június 27-i határozatával felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

Sérti-e az EK 39. cikket, hogy a Tarifvertrag zur sozialen Sicherung der Arbeitnehmer bei den Stationierungsstreitkräften im Gebiet der Bundesrepublik Deutschland (a Németországi Szövetségi Köztársaság területén állomásozó fegyveres erők alkalmazottainak szociális biztonságáról szóló kollektív szerződés, a TV SozSich.) 4. §–a 1. pontjának b) alpontja szerinti esetben az átmeneti kiegészítő támogatás alapjának meghatározásánál a német jövedelemadót névlegesen figyelembe veszik (a TV SozSich. 4. §–a 3. pontja b) alpontjának második mondata), ha a korábbi munkavállaló külföldön lakik, és ott adóköteles?

IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

A –    A felek fő érvei

10.      G. Merida és a Bizottság úgy ítélik meg, hogy az átmeneti kiegészítő támogatás Franciaországban lakó kedvezményezettjei a névleges német jövedelemadó levonása miatt közvetett hátrányos megkülönböztetés alanyaivá válnak. Az átmeneti kiegészítő támogatás számítási módjának az a következménye, hogy ezen kedvezményezettek a korábbi munkáltatójuk által fizetett korábbi összegnél összességében kevesebbet kapnak. Annak a munkavállalónak az átmeneti kiegészítő támogatását ugyanis, aki német lakóhelye folytán a német adójog alá tartozik, a névleges német jövedelemadó és a munkanélküli járadék felszámításán kívül nem terheli semmilyen további levonás. Ezzel ellentétben az átmeneti kiegészítő támogatás Franciaországban élő kedvezményezettjeinek a német jövedelemadó névleges levonásán túlmenően a tényleges francia adót is le kellett róniuk a támogatás után. Az átmeneti kiegészítő támogatás célja azonban az, hogy a munkaviszony megszűnése utáni első évben továbbra is biztosítsák a korábbi munkáltató által fizetett teljes jövedelmet. Ez a célkitűzés a németországi lakóhellyel rendelkező kedvezményezettek esetében megvalósul. A kettős adóztatás elkerülése érdekében elfogadott egyezmény alapján a franciaországi lakóhellyel rendelkező kedvezményezettek ugyanakkor magasabb összeget kaptak, mert a munkáltató általi ellátások még jövedelemadó kötelesek voltak Franciaországban. Az átmeneti kiegészítő támogatás esetében azonban a jövedelem bruttó összegét a névleges német jövedelemadóval és a tényleges francia adóval is csökkentik. Ez a kedvezőtlenebb helyzet még az államigazgatás egyszerűsítésének indokaira való hivatkozással sem lenne igazolható. A munkavállalók szabad mozgásának az EK 39. cikk szerinti közösségi jogi alapelve nem korlátozható ily módon.

11.      A Németországi Szövetségi Köztársaság úgy ítéli meg, hogy a G. Meridáéhoz hasonló esetekben az átmeneti kiegészítő támogatás mértékének a német jövedelemadó névleges levonásával történő kiszámításának nincs hátrányosan megkülönböztető hatása. Ennek alátámasztására az NSZK többek között az államigazgatás egyszerűsítésének indokaira hivatkozik, és arra, hogy az átmeneti kiegészítő támogatás nem arra szolgál, hogy a munkanélküliség esetén továbbra is folyósítsák a jövedelmet. A tárgyaláson a német kormány képviselője kifejtette, hogy az átmeneti kiegészítő támogatás esetében sokkal inkább a Németországi Szövetségi Köztársaság által önként vállalt, más államok korábbi munkavállalói számára folyósított szociális ellátásról van szó, amely munkanélküliség esetén a „az átállási folyamat szociális jellegű következményeinek enyhítését” szolgálja, és „egy bizonyos, szociális ellátás formájában megjelenő támogatást” jelent. Az átmeneti kiegészítő támogatást ebből kifolyólag minden kedvezményezett számára azonos módon számítják ki. A közösségi jog a belföldi lakóhellyel rendelkező munkavállalókkal szemben semminemű kedvezőbb elbánásra feljogosító igényt nem alapoz meg a határ menti ingázók számára. A tárgyaláson a Németországi Szövetségi Köztársaság a továbbiakban előadta, hogy az átmeneti kiegészítő támogatás mint olyan, alapvetően a németországi lakóhellyel rendelkező kedvezményezettek esetében is adóköteles. Az átmeneti kiegészítő támogatás kiszámításánál azonban az esetlegesen fizetendő adók az ellátás megfelelő szintre való kiegészítése révén semlegesítődnek. Ez a szabályozás az átmeneti kiegészítő támogatás után Franciaországban fizetendő adó tekintetében is érvényes.

B –    Értékelés

1.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megfogalmazása

12.      A kérdést előterjesztő bíróság kételkedik a TV SozSich. 4. §–a 3. pontja b) alpontjának második mondata és az EK 39. cikk összeegyeztethetőségében, amennyiben ebben a kollektív szerződési rendelkezésben az átmeneti kiegészítő támogatás „adóalapjának meghatározása” (ezen nyilván az összeg megállapítása értendő) – franciaországi lakóhelyű kedvezményezettek esetében is – a német jövedelemadó névleges levonásával történik. Ebből kifolyólag az EK 39. cikk értelmezésére van szükség. A kollektív szerződés általi ellátások azonban – mint amilyen az átmeneti kiegészítő támogatás is – szintén az 1612/68 rendelet 7. cikkének (4) bekezdése által megállapított hátrányos megkülönböztetés tilalmának hatálya alá tartoznak. Hasonló esetekben a Bíróság eddig együtt vizsgálta az EK-Szerződést és az 1612/68 rendeletet, és megállapította, hogy – amennyiben munkaviszonyból és/vagy kollektív szerződésből származó kötelezettségekről van szó – a rendelet a migráns munkavállalók EK 39. cikk szerinti jogait pontosítja.(3)

13.      Ebből kifolyólag azt javaslom, az alábbiak szerint fogalmazzuk át az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést:

Az EK 39. cikket és a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet 7. cikk (4) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan kollektív szerződésben meghatározott rendelkezés, amely szerint egy szociális ellátás – mint például az alapeljárás tárgyát képező „átmeneti kiegészítő támogatás” – összegét másik tagállamban lakóhellyel rendelkező és ott is adóköteles kedvezményezettek esetében úgy kell megállapítani, hogy a korábbi bruttó jövedelemből névlegesen levonják a belföldi jövedelemadót, jóllehet a nevezett kedvezményezettek esetében a munkaviszony fennállása alatt – a kettős adóztatás elkerülése érdekében elfogadott egyezmény alapján – belföldi jövedelemadó nem került levonásra?

2.      Az EK 39. cikk és az 1612/68 rendelet 7. cikke (4) bekezdésének értelmezése

a)      A tényleges kettős adóztatás alapján esetlegesen fennálló hátrányos megkülönböztetés kérdéséről

14.      G. Merida és a Bizottság jogellenes hátrányos megkülönböztetést lát abban, hogy a franciaországi lakóhellyel rendelkező kedvezményezetteknek nyújtott átmeneti kiegészítő támogatás kiszámításánál a német jövedelemadó névleges levonásra kerül, noha a támogatás után még Franciaországban is le kell róni az adót. Nyilvánvalóan erre vonatkozik a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdése is annyiban, amennyiben az a francia adókötelezettségre irányul.

15.      E tekintetben elsősorban meg kell állapítani, hogy a Szociális Biztonsági Kollektív Szerződést – ha az egy esetleges hátrányos megkülönböztetés alapjául szolgál – a kérdést előterjesztető bíróság nem ismertette átfogóan. A Németországi Szövetségi Köztársaság először a tárgyaláson – a kollektív szerződés megfelelő és nem vitatott szakaszának idézésekor – adta elő, hogy az átmeneti kiegészítő támogatás a németországi kedvezményezettek esetén is adóköteles, de az adót visszatérítik, és erre a visszatérítésre a franciaországi lakóhelyű kedvezményezettek is igényt tarthatnak. Ezzel megszűnik a – G. Merida és a Bizottság által az érvelésükben nyilvánvalóan feltételezett és a kérdést előterjesztő bíróság által lehetségesnek tartott – franciaországi lakóhelyű kedvezményezettek hátrányos megkülönböztetése, amely egy kvázi kettős (Németországban névleges és Franciaországban tényleges) adóztatásból adódott.

b)      Az abból adódó esetleges hátrányos megkülönböztetés kérdéséről, hogy a franciaországi lakóhellyel rendelkező kedvezményezetteknek nyújtott átmeneti kiegészítő támogatás összege nem egyezik meg a korábbi munkáltató által folyósított összeggel

16.      Az átmeneti kiegészítő támogatás kiszámításánál az egyéni bruttó jövedelemből minden kedvezményezett esetében – tehát a németországi lakóhelytől függetlenül – az a német jövedelemadó kerül névleges levonásra, amelyet az összehasonlítható helyzetben lévő és németországi lakóhellyel rendelkező személynek kellene fizetni. Ily módon kerülhet sor arra, hogy a franciaországi lakóhellyel rendelkező kedvezményezettek kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek a németországi lakóhellyel rendelkező kedvezményezettekhez képest, mivel az átmeneti kiegészítő támogatás összege az előbbiek esetében – és az utóbbiakétól eltérően – nem azonos a korábbi munkáltató által kifizetett összeggel.

17.      A kérdés az, hogy ebben az esetben az EK 39. cikk és az 1612/68 rendelet 7. cikkének (4) bekezdése által tiltott közvetett hátrányos megkülönböztetésről van-e szó.

18.      Az EK 39. cikk és az 1612/68 rendelet 7.cikkének (4) bekezdése nemcsak az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetést tiltja, hanem a hátrányos megkülönböztetés valamennyi közvetett formáját is, amelyek más megkülönböztető kritériumok alkalmazásával tulajdonképpen ugyanazt eredményezik.(4) Ahogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, a nemzeti jogi rendelkezés – hacsak nem igazolható objektív módon, és nem áll arányban a célkitűzéssel – közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül, ha jellegénél fogva inkább a migráns munkavállalókat, mint a belföldi munkavállalókat érinti, és ha ennek következtében fennáll a veszélye annak, hogy a migráns munkavállalókat különösen hátrányos helyzetbe hozza.(5)

19.      A TV SozSich. ugyan nem tesz megkülönböztetést az átmeneti kiegészítő támogatás kedvezményezettjeinek állampolgársága alapján, azonban annak függvényében, hogy a munkavállaló az átmeneti kiegészítő támogatásban való részesülés időpontjában Németországban vagy Franciaországban lakik, eltérő hatást gyakorolhat. A belföldi lakóhely azonban sokkal valószínűbb az állam saját polgárai esetében, mint a korábbi migráns munkavállalóknál, ezért egy ilyen feltétel hátrányos helyzetbe hozhatja a korábbi határ menti ingázókat.(6) Ebből kifolyólag tehát lehet szó közvetett hátrányos megkülönböztetésről.

20.      Közvetett hátrányos megkülönböztetés esete áll fenn, amikor hasonló helyzetekre különböző előírásokat alkalmaznak, vagy ugyanazon előírásokat különböző helyzetekre alkalmazzák, és mindez nem igazolható objektív különbséggel vagy céllal.(7) Az átmeneti kiegészítő támogatás kiszámításánál olyan előírásról lehet szó, amelynél különböző esetekre azonos előírást alkalmaznak.

21.      A Bíróság a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállását legtöbbször a mindenkor vitatott rendelkezés által kitűzött cél alapján ítélte meg.(8)

22.      A Németországi Szövetségi Köztársaságnak a tárgyaláson tett – mindeddig elfogadható – előadása alapján, az átmeneti kiegészítő támogatás célja nem az egyéni jövedelemszint munkanélküliség esetén történő fenntartása, hanem a munkaviszonytól független állami szociális ellátás biztosítása, amely munkanélküliség esetén a szociális hátrányok enyhítését szolgálja. Mindez abból következik, hogy az ellátás nem a korábbi munkáltató terhére, hanem egy harmadik fél, mégpedig a Németországi Szövetségi Köztársaság terhére, annak saját forrásaiból és ellenszolgáltatás nélkül kerül kifizetésre.

23.      Ezzel a céllal maradéktalanul összeegyeztethetőnek tűnik, hogy ezen szociális ellátást mind belföldi, mind valamely másik tagállambeli lakóhellyel rendelkező, összehasonlítható helyzetben lévő kedvezményezett esetében egységesen, azaz jelen esetben a német jövedelemadó névleges figyelembevételével számítsák ki.

24.      Bár ez oda vezet, hogy a franciaországi lakóhellyel rendelkező kedvezményezetteknek nyújtott átmeneti kiegészítő támogatás összege nem felel meg a korábbi munkaadó által fizetett összegnek. Ez a számszerűleg magasabb összeg a franciaországi lakóhellyel rendelkező munkavállalók esetében azonban csupán annak a körülménynek volt a természetes velejárója, hogy munkaviszonyuk alatt az ő bevételeik – az alkalmazandó, kettős adóztatás elkerülése érdekében elfogadott egyezmény alapján – mentesek voltak a német jövedelemadó alól.

25.      A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján a más tagállamokban lakóhellyel rendelkező adófizetők ilyen jellegű különböző helyzete – a kettős adóztatás elkerülése érdekében elfogadott egyezményekkel összefüggésben – mindaddig összeegyezethető a közösségi joggal, amíg a különbség elsősorban az érintett tagállamok eltérő adókulcsaiból adódik, melyek megállapítása a tagállamok hatáskörébe tartozik.(9) Mindemellett abból, hogy a németországi, illetve a franciaországi lakóhellyel rendelkező aktív munkavállalók eltérő bánásmódban részesültek – mint ahogy az az alapesetben is történt –, és hogy ez a közösségi joggal összeegyeztethető, nem következik, hogy ennek a munkaadótól független állami szociális ellátás kiszámításánál, amely a szociális hátrányok munkanélküliség esetén történő enyhítését szolgálja, szintén tükröződnie kellene.

26.      Ennélfogva megállapítható, hogy az EK 39. cikk és az 1612/68 rendelet 7. cikkének (4) bekezdésével nem ellentétes az átmeneti kiegészítő támogatásnak a Szociális Biztonsági Kollektív Szerződésnek megfelelő, franciaországi lakóhellyel rendelkező kedvezményezettek esetében történő kiszámítása, amennyiben az átmeneti kiegészítő támogatás esetében a munkaadótól független állami szociális ellátásról van szó, melynek célja a szociális hátrányok munkanélküliség esetén történő enyhítése.

V –    Végkövetkeztetések

27.      Mindezeket követően a Bíróságnak azt javasolom, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a következőképpen válaszolja meg:

Az EK 39. cikket és a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet 7. cikk (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal – amennyiben az átmeneti kiegészítő támogatás után a valamely másik tagállamban fizetendő adó ugyanúgy visszatérítésre kerül, mint ahogy az adott esetben a foglalkoztatás szerinti tagállamban történik – nem ellentétes az olyan kollektív szerződésben meghatározott rendelkezés, amely szerint egy szociális ellátás – mint például az alapeljárás tárgyát képező „átmeneti kiegészítő támogatás” – összegét másik tagállamban lakóhellyel rendelkező és ott is adóköteles kedvezményezettek esetében úgy kell megállapítani, hogy a korábbi bruttó jövedelemből névlegesen levonják a belföldi jövedelemadót, jóllehet a nevezett kedvezményezettek esetében a munkaviszony fennállása alatt – a kettős adóztatás elkerülése érdekében elfogadott egyezmény alapján – belföldi jövedelemadó nem került levonásra.

1 – Eredeti nyelv: német.

2 – HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.

3 – A 175/88. sz. Biehl-ügyben 1990. május 8-án hozott ítélet (EBHT 1990., I-1779. o.); a C-419/92. sz. Scholz-ügyben 1994. február 23-án hozott ítélet (EBHT 1994., I-505. o.); valamint a C-15/96. sz. Schöning-Kougebetopoulou-ügyben 1998. január 15-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-47. o.).

4 – A 152/73. sz. Sotgiu-ügyben 1974. február 12-én hozott ítélet (EBHT 1974., 153. o.) 11. pontja, a C-237/94. sz. O’Flynn-ügyben 1996. május 23-án hozott ítélet (EBHT 1996., I-2617. o.) 17. pontja és a C-57/96. sz. Meints-ügyben 1997. november 27-én hozott ítélet (EBHT 1997., I-6689. o.) 44. pontja.

5 – A C-278/94. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1996. szeptember 12-én hozott ítélet (EBHT 1996., I-4307. o.) és a 4. lábjegyzetben hivatkozott O’Flynn-ügyben hozott ítélet.

6 – A (4. lábjegyzetben hivatkozott) Meints-ügyben hozott ítélet és a C-35/97. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1998. szeptember 24-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-5325. o.).

7 – Szemléltetésképpen lásd a devizakülföldiek adóztatásával kapcsolatos C-279/93. sz. Schumacker-ügyben 1995. február 14-én hozott ítéletet (EBHT 1995., I-225. o.); a C-80/94. sz. Wielockx-ügyben 1995. augusztus 11-én hozott ítéletet (EBHT 1995., I-2493. o.); a C-107/94. sz. Asscher-ügyben 1996. június 27-én hozott ítéletet (EBHT 1996., I-3089. o.) és a C-391/97. sz. Gschwind-ügyben 1999. szeptember 14-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-5451. o.) 21. és az azt követő pontjait; ezenkívül a (4. lábjegyzetben hivatkozott) Meints-ügyben hozott ítélet 45. pontját és a (4. lábjegyzetben hivatkozott) O’Flynn-ügyben hozott ítélet 20. pontját.

8 – Lásd legutóbb a Bíróság C-4/02. és C-5/02. sz., Schönheit és Becker egyesített ügyekben 2003. október 23-án hozott ítéletének (az EBHT-ban még nem tették közzé) 84. és 95. pontját.

9 – A C-336/96. sz. Gilly-ügyben 1998. május 12-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-2793. o.) és a C-385/00. sz. De Groot-ügyben 2002. december 12-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-11819. o.).