Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

M. POIARES MADURO

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2005. július 14. (1)

C-494/03. sz. ügy

Senior Engineering Investments BV

kontra

Staatssecretaris van Financiën

(a Hoge Raad der Nederlanden [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„69/335/EK irányelv – Tőkefelhalmozást terhelő közvetett adók – Tőkeilleték – Anyavállalat által unokavállalata részére nyújtott közvetlen vagyoni hozzájárulás”





1.        Jelen ügyben a Hoge Raad der Nederlanden (Holland Legfelső Bíróság) két kérdést terjeszt a Bíróság elé az Egyesült Királyságban bejegyzett anyavállalat által Németországban bejegyzett unokavállalata részére nyújtott, jegyzett-tőke-emelést nem eredményező közvetlen pénzbeli hozzájárulás tekintetében kivetett tőkeilletékkel kapcsolatban. Az alapeljárás tárgya, hogy a holland adóhatóság jogosult-e a Hollandiában bejegyzett leányvállalatra tőkeilletéket kivetni. A kérdést előterjesztő bíróság először a tőkeemelést [helyesen: tőkefelhalmozást] terhelő közvetett adókról szóló, 1969. július 17-i 69/335/EK tanácsi irányelv 4. cikke (2) bekezdése b) pontjának értelmezését kéri.(2) A Hoge Raad a Bíróságnak az ESTAG-ügyben(3) hozott ítéletére hivatkozva különösen azt a kérdést teszi fel, hogy a leányvállalatot a pénzbeli hozzájárulás valódi címzettjének kell-e tekintetni. Második kérdésével a Hoge Raad a letelepedés szabadsága tekintetében kéri a Bíróság értékelését.

I –    Jogi háttér

A –    Az irányadó közösségi szabályozás

2.        A 69/335 irányelv célja az első preambulumbekezdésnek megfelelően a tőke szabad mozgásának előmozdítása. A hatodik preambulumbekezdés szerint e célkitűzés abban áll, hogy a közös piac területén a társaságok tőkéjének növekedését csak egyszer lehet adóval megterhelni, és ezen adó mértékének az egyes tagállamokban egyenlőnek kell lennie.

3.        Az irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] tőkeilleték alá tartozó ügyletek kizárólag azon tagállamban adókötelesek, amelynek területén a tőketársaság tényleges ügyvezetési központja található az érintett ügylet időpontjában.”

4.        Az adóköteles ügyleteket az irányelv 4. cikke sorolja fel. A 4. cikk (1) bekezdésének vonatkozó része szerint:

„A következő ügyletek tartoznak a tőkeilleték alá:

[…]

c) egy tőketársaság tőkéjének emelése bármilyen jellegű vagyoni hozzájárulással;

[…].”

5.        Az irányelv 4. cikke (2) bekezdésének vonatkozó része szerint:

„Továbbra is a tőkeilleték alá tartoznak a következő ügyletek, amennyiben 1984. július 1-jén 1 %-os mértékkel adóztak:

[…]

b) tőketársaság vagyonnövekedése olyan tagi szolgáltatás révén, amely nem jár együtt a társaság tőkéjének növelésével, de amely változást idéz elő a társasági jogokban, vagy amely megnövelheti a társasági részesedés értékét [helyesen: a tőketársaság vagyonnövekedése a tag (vagy a részvényes) által teljesített olyan juttatás útján történik, amely nem eredményezi a társaság tőkéjének növekedését, viszont változást idéz elő a társasági jogokban, vagy megnövelheti a társasági részesedés (vagy a részvények) értékét];

[…].”

6.        A 69/335 irányelv 7. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy:

„A tagállamok az (1) bekezdésben említett ügyeleteken kívül minden ügyletet mentesíthetnek a tőkeilleték alól, vagy azokra legfeljebb 1 %-os mértékű egységes kulcsú illetéket vethetnek ki.”

B –    A vonatkozó nemzeti szabályozás

7.        Hollandiában a tőkeilleték kiszabását a Wet op belastingen van rechtsverkeer (a jogügyletek adóztatásáról szóló törvény) határozza meg. (4) A jogügyletek adóztatásáról szóló törvény 32. cikkének (1) bekezdése szerint a hollandiai székhelyű szervezetek alaptőkéjének megszerzése tekintetében tőkeilletéket kell kivetni.

8.        A jogügyletek adóztatásáról szóló törvény 34. cikkének c) pontja szerint az alaptőke megszerzése magában foglalja az alaptőke olyan emelését, „amelynek következtében a nyereségből, illetve megszűnés vagy felszámolás esetén a maradék vagyonból történő részesedésre jogosító részvény, alapítói üzletrész vagy ehhez hasonló eszköz kibocsátására kerül sor”.

9.        Az Algemene wet inzake riiksbeastingen (általános adókódex) 63. cikke általános méltányossági szabályt tartalmaz, amely alapján a pénzügyminiszter vagy a pénzügyi államtitkár bizonyos esetekben orvosolhatja az ezen adótörvény alkalmazása által okozott aránytalan nehézségeket.

10.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből, valamint a holland kormány írásbeli észrevételeiből kitűnik, hogy az adóhatóságok a kérdéses időben a kettős adóztatás elkerülése érdekében a vertikális cégcsoportokon belül a tőkeemelést nem eredményező pénzügyi hozzájárulások tekintetében a méltányossági szabályon alapuló általános gyakorlatot alkalmazták. Abban az esetben, ha az anyavállalat az unokavállalata részére közvetlenül nyújtott pénzbeli hozzájárulást, a tőkeilletéket kizárólag az unokavállalatra vetették ki. Ez a gyakorlat azonban csak abban az esetben volt alkalmazandó, ha a leányvállalat és az unokavállalat egyaránt Hollandiában rendelkezett székhellyel. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban megállapításra kerül, hogy amennyiben az unokavállalat nem, de a leányvállalat Hollandiában rendelkezik székhellyel, az illetéket a leányvállalatra vetették ki. A kérdést előterjesztő bíróság szerint ez a gyakorlat nem tett különbséget aszerint, hogy az unokavállalat székhelye szerinti tagállam az unokavállalat részére közvetlenül nyújtott, jegyzett-tőke-emelést nem eredményező pénzügyi hozzájárulás tekintetében vetett-e ki tőkeilletéket, vagy sem. A holland kormány írásbeli észrevételeiben megállapítja, hogy a Hollandián kívüli székhellyel rendelkező unokavállalatok részére nyújtott hozzájárulásokra vonatkozóan nem követtek általános gyakorlatot; az egyedi esetekben döntötték el, hogy a tőkeilleték kivetése a leányvállalatnak aránytalan nehézséget okoz-e. Mindazonáltal a Hollandiában a leányvállalatra kivetett tőkeilletéket nem tekintették aránytalan nehézségnek abban az esetben, ha az unokavállalat olyan államban rendelkezett székhellyel, ahol nem köteles tőkeilletéket fizetni.

II – Tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

11.      A Senior Engineering Investment BV (továbbiakban: Senior BV) a holland jog alá tartozó, és hollandiai székhellyel rendelkező korlátolt felelősségű társaság. Kizárólagos tulajdonosa az Egyesült Királyságban bejegyzett Senior Engineering Investment Ltd. (továbbiakban: anyavállalat). A Senior BV kizárólagos tulajdonosa a Németországban bejegyezett Senior Engineering Trading Gesellschaft für Autolieferteile mbH-nak (továbbiakban: unokavállalat).

12.      Az anyavállalat 1997. december 8-án 10 071 000 DEM (azaz 11 359 000 NLG) összegű, tőketartalékba elszámolt pénzbeli hozzájárulást nyújtott az unokavállalat részére. Az unokavállalat részére nyújtott pénzbeli hozzájárulás tekintetében Németországban nem vetettek ki tőkeilletéket.

13.      A holland adóhatóság a kérdéses pénzbeli hozzájárulás után 113 490 NLG összegű tőkeilletéket vetett ki a Senior BV-re. A Senior BV az összeg tekintetében fellebbezést nyújtott be az adóhatósághoz, és annak visszafizetését kérte. A kérelmet az adóhatóság határozatával elutasította. A Senior BV a határozat ellen keresetet nyújtott be a Gerechtshof te’s-Gravenhage-hoz (Hágai Regionális Fellebbviteli Bíróság). A Gerechtshof 2001. január 18-i ítéletével hatályban tartotta az adóhatóság határozatát. A Senior BV ezt követően a felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ítélet ellen a Hoge Raad der Nederlanden-hoz (Holland Legfelső Bíróság).

14.      A Hoge Raad 2003. november 21-i határozatával előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett a Bíróság elé. A határozatból kitűnik, hogy a Hoge Raad azt kívánja megtudni, hogy melyek a Bíróság ESTAG-ügyben hozott ítéletének a jelen ügyet érintő kihatásai. Az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének c) pontját érintő ezen ügyben tőkeilleték fizetésére köteleztek valamely társaságot a leányvállalatai részére nyújtott pénzbeli hozzájárulás összege után, mivel a körülmények alapján nyilvánvaló volt, hogy a hozzájárulás valódi címzettje e társaság volt. (5)

15.      A Hoge Raad továbbá kételyeit fejezi ki azt illetően, hogy a letelepedés szabadságának az EK 43. cikk által tiltott korlátozásának kell-e minősíteni az adóhatóságok által követett azon gyakorlatot, miszerint ha a leányvállalat és az unokavállalat székhelye egyaránt Hollandiában található, a tőkeilleték megfizetése alól mentesítik a leányvállalatot. Mivel Németország nem vetett ki tőkeilletéket az unokavállalatra, a Hoge Raad különösen bizonytalan a tekintetben, hogy sor kerül-e a valamely másik tagállamban való letelepedés szabadságának korlátozására az olyan esetben, mint amilyen a jelen ügyben felmerült, amikor a cégcsoport szintjén összességében nem vetnek ki nagyobb tőkeilletéket, mint amennyit akkor vetettek volna ki, ha mind a leányvállalat, mind az unokavállalat Hollandiában rendelkezne szélhellyel.

16.      A Hoge Raad ezért előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)      Az 1985. június 10-i 85/303/EGK tanácsi irányelvvel módosított, 1969. július 17-i 69/335/EGK tanácsi irányelv 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja lehetővé teszi-e, hogy tőkeilletéket vessenek ki a társaságra annak anyavállalata által közvetlenül e társaság leányvállalata részére nyújtott, jegyzett-tőke-emelést nem eredményező pénzbeli hozzájárulás után, és amennyiben igen, melyek az erre vonatkozó releváns körülmények? E tekintetben jelentőséggel bír-e az a körülmény, hogy e társaság gazdasági szempontból a közvetlenül részére nyújtott, jegyzett-tőke-emelést nem eredményező pénzbeli hozzájárulás »valódi címzettje« legyen?

2)      Az EK-Szerződés 52. (jelenleg, a módosítást követően 43. cikk) és 58. cikkében (jelenleg EK 48. cikk) rögzített letelepedés szabadsága kizárja-e, hogy valamely tagállam adóhatósága olyan gyakorlatot folytasson, miszerint valamely társaság nem köteles tőkeilleték megfizetésére az anyavállalata által közvetlenül a leányvállalata részére nyújtott, jegyzett-tőke-emelést nem eredményező pénzbeli hozzájárulás után, ha ez utóbbi székhelye e tagállamban található? E tekintetben jelentősséggel bír-e az a körülmény, hogy adott esetben a cégcsoport szintjén magasabb összegű tőkeilleték kivetését eredményezné az, ha e társaságnak, valamint leányvállalatának székhelye Hollandiában lenne található, mivel a jelen esetben az irányelv lehetővé teszi a tőkeilletéknek mind e társaságra, mind annak leányvállalatára történő kivetését?”

17.      A holland kormány, a Senior BV és a Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be a Bírósághoz, a 2005. május 26-án tartott tárgyaláson pedig szóban adta elő észrevételeit.

III – Értékelés

18.      A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével a 69/335 irányelv 4. cikke (2) bekezdése b) pontjának értelmezését kéri.

19.      A holland kormány írásbeli észrevételeiben azzal érvel, hogy az anyavállalat az unokavállalat tőkéjének emelése által a Senior BV társasági vagyonát növelte, aminek folytán a Senior BV üzletrészeinek értéke is növekedett. A Senior BV üzletrészeinek értéknövekedése ezért a 4. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében tőkeilleték-köteles. Következésképpen a tőkeilletéket mind az unokavállalatra, mind a Senior BV-re ki lehet vetni. A holland kormány szerint ez az eljárás összhangban lenne a gazdasági valósággal, mivel mindkét társaság növelte gazdasági erejét.

20.      A Senior BV és a Bizottság azzal érvel, hogy a holland kormány álláspontja az irányelv helytelen értelmezésén alapul. Szerintük a tőkeilletéket ugyanazon ügylet tekintetében nem lehet kétszer kivetni. A Senior BV e tekintetben rámutat arra, hogy a holland kormány álláspontjából az is következik, hogy ha a láncolatban több közbenső társaság is szerepelne, a tőkeilletéket minden társaság tekintetében ki kellene vetni.

21.      Úgy tűnik számomra, hogy a holland kormány az unokavállalat részére nyújtott pénzbeli hozzájárulást lényegében egy helyett két ügyletnek tekinti. E megközelítés lényegében összekeveri azt, hogy mi minősül ügyletnek, és mit kell csupán az ügylet hatásának tekinteni. Az unokavállalat részére nyújtott pénzbeli hozzájárulásnak a Senior BV-re gyakorolt gazdasági hatása önmagában nyilvánvalóan nem minősül ügyletnek.

22.      Véleményem szerint azt az álláspontot szintén el kell vetni, miszerint valamely ügylet egy időben, több tagállamban is adókötelesnek minősülhet. A tőke szabad mozgását elősegíteni hivatott irányelv azon elvből indul ki, hogy a tőkeilleték csak egyszer vethető ki.(6) E célból az irányelv a 4. cikkben rögzíti az adóköteles ügylet fogalmát, és a 2. cikkben meghatározza azt a tagállamot, ahol az ügylet adóztatandó. A 2. cikk kifejezetten megállapítja, hogy az ügylet „csak egy [tagállamban] adóköteles”. Az irányelv rendszertani felépítése és célkitűzése ezért megerősíti, hogy amennyiben valamely ügylet a 4. cikk hatálya alá esik, és ezért valamely tagállamban tőkeilleték-fizetési kötelezettség keletkezik, ugyanazon ügylet egy időben, valamely másik tagállamban nem eredményez tőkeilleték-fizetési kötelezettséget.

23.      Igaz, hogy a német adóhatóság ténylegesen nem vetett ki tőkeilletéket a szóban forgó ügyletre, azonban ez nem érinti azt a kérdést, hogy kivethető-e tőkeilleték a Senior BV-re. Németország élt az irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében biztosított azon lehetőséggel, miszerint a saját joghatóságán belül nem vet ki tőkeilletéket. Az a körülmény, hogy valamely tagállam az ügyletek tőkeilleték alóli mentesítését választotta, nem bír jelentőséggel azon kérdés szempontjából, hogy az ügylet melyik tagállamban minősül adókötelesnek az irányelv 2. cikke értelmében.

24.      Mivel egy adott ügylet nem lehet adóköteles több tagállamban, a megválaszolandó kérdés lényegében az, hogy az irányelv értelmében Németországban vagy Hollandiában kell-e adókötelesnek tekinteni a jelen ügy tárgyát képező ügyletet.

25.      Hollandia feltehetően kiszabhatna tőkeilletéket – kizárva ezzel Németországot – akkor, ha az unokavállalatnak nyújtott pénzbeli hozzájárulást valójában valamely tag által a Senior BV részére nyújtott szolgáltatásnak lehetne tekinteni.(7) Ebben az esetben az ügylet az irányelv 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja alá tartozna, és a szolgáltatás valódi címzettjének az unokavállalat helyett a Senior BV-t kellene tekintetni. A Bizottság ellenzi ezt az értelmezést. A Bizottság kiemeli, hogy a pénzbeli hozzájárulás növelte az unokavállalat tőkéjét, ezért az a 4. cikk (1) bekezdésének c) pontja alá esik. Azzal érvel, hogy amennyiben valamely ügylet a 4. cikk (1) bekezdésének c) pontja alá tartozik, nincs jelentősége annak, hogy a 4. cikk (2) bekezdésének b) pontja alá is tartozhatna. A Bizottság értelmezésében a 4. cikk (2) bekezdése a 4. cikk (1) bekezdésének alárendelt rendelkezés.

26.      Nem értek egyet a Bizottság megközelítésével. E megközelítés kétségkívül olyan megoldást nyújtana a Hoge Raad által felvetett problémára, amely megfelel annak a követelménynek, miszerint ugyanarra az ügyletre nem lehet különböző tagállamokban kétszer tőkeilletéket kivetni. Még abban az esetben is, ha a 4. cikk (1) és (2) bekezdését nem lehet egyidejűleg alkalmazni, nem vagyok teljes mértékben meggyőződve arról, hogy a két bekezdés között egyértelmű alá- és fölérendeltségi viszony áll fenn.(8)

27.      Emellett a Bíróság előtti eljárás folyamán kétség merült fel a tekintetben, hogy az unokavállalat szintjén a kérdéses pénzbeli hozzájárulás valóban az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti tőkeemelést eredményezett-e, ahogyan azt a Bizottság és a kérdést előterjesztő bíróság feltételezi. A holland kormány a tárgyaláson azzal érvelt, hogy a 4. cikk (1) bekezdésének c) pontja csak akkor alkalmazandó, ha részvény (társasági részesedés) kibocsátása történik.(9) A jelen ügyben részvény (társasági részesedés) kibocsátására nem került sor.(10) Így a holland kormány szerint a pénzbeli hozzájárulás következtében az unokavállalat tőkéje nem növekedett, azonban vagyonában növekedés állt be a 4. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti értelemben.

28.      Véleményem szerint annak a vitának a kimenetele, hogy az unokavállalat tekintetében az ügylet a 4. cikk (1) bekezdése c) pontja szerinti tőkeemeléssel, vagy a 4. cikk (2) bekezdése b) pontja szerinti vagyonnövekedéssel jár-e, nem érinti a Hoge Raad kérdéseire adandó választ.

29.      A Hoge Raad első kérdését főként a Bíróságnak az ESTAG-ügyben hozott ítéletére való hivatkozással teszi fel. A tőkeilleték Senior BV-re való kivetésének gondolata mögött az a feltevés húzódik meg, hogy a jelen ügy és az ESTAG-ügy között analógia áll fenn, amennyiben az unokavállalat helyett a Senior BV-t kell a valódi címzettnek tekinteni. Ezt az érvet azonban el kell vetni.

30.      Fő szabály szerint a pénzbeli hozzájárulás közvetlen címzettjére kell kivetni a tőkeilletéket – ebben az esetben az unokavállalatra. Kivételesen, amennyiben az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy a valódi címzett valamely másik társaság, a tőkeilletéket ez utóbbira kell kivetni.(11) Ilyen körülmények között azonban megállapíthatónak kell lennie, hogy a hozzájárulást ellenérték fejében nyújtják, történjen az társasági részesedés,(12) osztalék fizetésére szóló jogosultsá(13) vagy a tőketársaságban fennálló más jogosultság ellenében. Kizárólag abban az esetben vonható le az a következtetés, hogy a közvetlen címzett nem a valódi címzett, ha a hozzájárulást ellenérték fejében nyújtják. A körülményeknek igazolniuk kell, hogy a tőketársaság (közvetlen címzett) részére nyújtott pénzbeli hozzájárulás szükséges volt valamely másik tőketársaságban (valódi címzett) fennálló jogosultságok megszerzése érdekében. Amennyiben a pénzbeli hozzájárulás nyújtása nem ellenérték fejében történik, a valódi címzett meghatározásának nincs értelme, így a fő szabály az irányadó.

31.      Ennek megfelelően a Senior BV csak abban az esetben tekinthető a valódi címzettnek, ha a Senior BV-ben fennálló valamely jogosultság ellenértékeként nyújtották a pénzbeli hozzájárulást az unokavállalat részére. Ez igaz tekintet nélkül arra, hogy a pénzbeli hozzájárulás az unokavállalat szintjén a 4. cikk (1) bekezdésének c) pontja szerinti tőkeemelést vagy az irányelv 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti vagyonnövekedést eredményez-e.

32.      Jóllehet az anyavállalat által az unokavállalat részére nyújtott pénzbeli hozzájárulás a Senior BV vagyonát növelte, azt nem a Senior BV-ben fennálló valamely jogosultság ellenértékeként nyújtották. Következésképpen, fő szabály szerint az unokavállalatot kell a pénzbeli hozzájárulás címzettjének tekinteni a tőkeilleték kivetésének szempontjából.

33.      A fenti okok alapján azt a következtetést kell levonni, hogy a kérdéses ügylet kizárólag Németországban adóköteles. Mivel Hollandia nem vethet ki tőkeilletéket a leányvállalatra, a második kérdés megválaszolására nincs szükség.

IV – Végkövetkeztetések

34.      A fentieknek megfelelően véleményem szerint a Bíróságnak a következő döntést kell hoznia:

Az 1985. június 10-i 85/303/EGK tanácsi irányelvvel módosított 1969. július 17-i 69/335/EGK tanácsi irányelv 4. cikke (2) bekezdésének b) pontja nem teszi lehetővé tőkeilleték kivetését az olyan közvetlen pénzbeli hozzájárulás után, mint amilyen az alapügyben is felmerült, amelyet valamely olyan társaság anyavállalata nyújt ugyanezen társaság leányvállalata részére, amelynek a tényleges ügyvezetési központja valamely más tagállamban található.

1 – Eredeti nyelv: portugál

2 – (HL L. 249., 25. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 11. o.), amelyet utoljára a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány (HL 2003. L 236., 33. o.) módosított.

3 – A C-339/99. sz., Energie Steiermark Holding AG kontra Finanzlandesdirektion für Steiermark ügyben hozott ítélet (EBHT 2002., I-8837. o.).

4 – (Stb. 1970, 611.). A törvény az 1996. december 13-i törvénnyel (Stb. 1995, 652.) került módosításra.

5 – Az ESTAG- ítélet [hivatkozás fent] 45–47. pontja.

6 – A 69/335 irányelv hatodik preambulumbekezdése.

7 – A holland kormány ezen összefüggésben hivatkozott a C-49/91. sz., Weber Haus ügyben hozott ítélet (EBHT 1992. I-5207. o.) 11. pontjára.

8 – A 69/335 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése az ügyletek azon csoportjára vonatkozik, amelyek tekintetében a tőkeilletéket ki kell vetni, míg a 4. cikk (2) bekezdése az ügyletek azon csoportjára vonatkozik, amelyek tekintetében a tőkeilletéket ki lehet vetni. Nyilvánvaló ezáltal, hogy a két bekezdés kölcsönösen kizárja egymást. Mindezzel együtt, a számozásuktól eltekintve semmi sem utal arra, hogy az egyik megelőzi-e a másikat.

9 – Ugyane tekintetben lásd Kokott főtanácsnoknak a C-46/04. sz., Aro Tubi Trafilerie ügyben hozott ítéletre (EBHT 2006., I-3009. o.) vonatkozó indítványát. A 27. pontban megállapításra került, hogy a 69/335 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti jegyzett-tőke-emelés általában magában foglalja új részvények kibocsátását vagy a meglevő részvények névértékének növekedését.

10 – Az ügylet szerződési hátterét illetően nem nyújtottak be részleteket a Bírósághoz, azonban a Hoge Raad a kérdéses ügyletet úgy írja le, hogy az az unokavállalat tőketartalékába elszámolt, „jegyzett-tőke-emelést nem eredményező” pénzbeli hozzájárulás. E leírásból kitűnik, hogy a pénzbeli hozzájárulás a már teljes mértékben befizetett részesedéseken felül elszámolt összeg volt. Más szavakkal, a pénzbeli hozzájárulás nyújtása a részesedés megszerzése után, a tőkeveszteség pótlásának céljából történt (á fonds perdu).

11 – Az ESTAG-ítélet [hivatkozás fent] 47. pontja.

12 – Mint az ESTAG-ügyben.

13 – Mint a C-71/00. sz. Develop-ügyben (EBHT 2002., I-8877. o.) és a C-138/00. sz., Solida and Tech ügyben (EBHT 2002. I-8905. o.).