Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

PAOLO MENGOZZI

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2007. október 18. 1(1)

C-103/06. sz. ügy

Philippe Derouin

kontra

Union pour le Recouvrement des Cotisations de Sécurité Sociale et d’Allocations Familiales de Paris - Région parisienne (Urssaf)

(A Tribunal des affaires de sécurité sociale de Paris [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Migráns munkavállalók szociális biztonsága – 1408/71/EGK rendelet – 8. cikk, 14a. cikk (2) bekezdés és 14d. cikk (1) bekezdés – Önálló vállalkozók – Általános társadalombiztosítási járulék – A társadalombiztosítási tartozások kiegyenlítésére szolgáló járulék – Másik tagállamban szerzett és a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény alapján ott adóköteles jövedelem figyelembevétele”





I –    Bevezetés

1.        A jelen ügyben az 1998. június 29-i 1606/98/EK tanácsi rendelettel(2) módosított, az 1996. december 2-i 118/97/EK tanácsi rendelettel(3) módosított és naprakésszé tett, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14−i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1408/71 rendelet)(4) és a rendeletnek jelen esetben a Francia Köztársaság, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága között kötött olyan adóegyezménnyel való kapcsolatának értelmezését kérik a Bíróságtól, amely egy Franciaországban lakó és a társadalombiztosítás által e tagállamban biztosított, e két tagállamban egyidejűleg önálló vállalkozói tevékenységet végző önálló vállalkozó által szerzett jövedelem kettős adóztatásának elkerülésére irányul.

2.        Pontosabban arról a kérdésről van szó, hogy az 1408/71 rendelet rendelkezéseit úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha valamely tagállam, jelen esetben a Francia Köztársaság, a szóban forgó kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény rendelkezései alkalmazásával lemond arról, hogy az említett önálló vállalkozó tevékenységéből származó jövedelem egy részére olyan járulékot vessen ki, amely a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint e rendelet hatálya alá tartozik.

II – Jogi háttér

A –    A közösségi szabályozás

3.        Az 1408/71 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése alapján e rendelet „vonatkozik azokra a munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra, akik egy vagy több tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak vagy tartoztak, és akik a tagállamok egyikének állampolgárai, illetve azokra a hontalanokra vagy menekültekre, akiknek a lakóhelye valamely tagállam területén található, illetve ezek családtagjaira és túlélő hozzátartozóira.”

4.        Az említett rendelet 13. cikke a következőket írja elő: a 14c. és 14f. cikkre is figyelemmel, a rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

5.        Az 1408/71 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint a 14–17. cikk rendelkezéseire is figyelemmel, valamely tagállam területén önálló vállalkozóként tevékenykedő személy e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik még abban az esetben is, ha másik tagállamban rendelkezik lakóhellyel.

6.        Ugyanezen rendelet 14a. cikke a következőt mondja ki: A 13. cikk (2) bekezdésének b) pontja az alábbi kivételekkel és körülmények között alkalmazandó:

[…]

2)      Az a személy, aki két vagy több tagállam területén önálló vállalkozóként végez tevékenységet, azon tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, amelynek területén lakóhellyel rendelkezik, ha tevékenységének bármely részét e tagállam területén végzi.

[...]”

7.        Az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdése értelmében: „A […] 14a. cikk (2), (3) és (4) bekezdésében […] említett személyeket az e rendelkezésekkel összhangban megállapított jogszabályok alkalmazásában úgy kell tekinteni, mintha kereső tevékenységüket vagy tevékenységeiket az érintett tagállam területén végeznék.”

B –    A nemzeti jogszabályok, valamint a Francia Köztársaság és az Egyesült Királyság között a kettős adóztatás elkerüléséről kötött egyezmény

8.        Az általános társadalombiztosítási járulékot (a továbbiakban: CSG) az 1990. december 29-i 90-1168. sz. pénzügyi törvény(5) vezette be, amelynek a vonatkozó rendelkezéseivel kiegészültek a társadalombiztosításról szóló törvénykönyvnek az L. 136-1. és azt követő §-ai.

9.        A társadalombiztosításról szóló törvénykönyv L. 136-1. §-a szerint a kereső tevékenységekből származó jövedelem és a helyettesítő jövedelem után CSG-t kell fizetnie azoknak a természetes személyeknek, akiket a jövedelemadó megállapítása céljából Franciaországban lakóhellyel rendelkezőnek kell tekinteni, és akik ezzel egyidejűleg – bármilyen okból kifolyólag – valamely kötelező francia egészségbiztosítási rendszerhez tartoznak. Az önálló vállalkozók kereső tevékenységéből származó jövedelem szintén a CSG hatálya alá tartozik. A társadalombiztosításról szóló törvénykönyv L. 136-5. §-a szerint a kereső tevékenységből származó jövedelemre kivetett CSG-t az általános szociális biztonsági rendszer járulékainak behajtásáért felelős szervezetek hajtják be azon szabályok szerint, továbbá azon garanciák és szankciók mellett, amelyek az azonos jövedelemcsoport általános rendszerű járulékainak behajtására alkalmazandók. A társadalombiztosításról szóló törvénykönyv L. 136-8. §-a alapján a törvénykönyv L. 136-1. §-ában említett jövedelmek után levont CSG mértéke a bruttó összeg 7,5%-a(6). A kereső tevékenységekből származó jövedelem és a helyettesítő jövedelem után levont CSG-ből származó bevételt a társadalombiztosításról szóló törvénykönyv L. 136-8. § IV. szakaszában rögzített elosztás szerint a Caisse nationale des allocations familiales (Országos Családtámogatási Pénztár), a Fonds de solidarité vieillesse(7) (Öregségi Szolidaritási Alap), a kötelező betegbiztosítási rendszerek, valamint 2004. július 1-jétől a Caisse nationale de solidarité pour l’autonomie (Országos Szolidaritási Pénztár az Önállóságért) kapja(8).

10.      A társadalombiztosítási tartozások kiegyenlítését szolgáló járulékot (a továbbiakban: CRDS) a társadalombiztosítási tartozások kiegyenlítéséről szóló, 1996. január 24-i 96-50. sz. rendelet(9) 14-1. §-a vezette be. E járulékot az említett jövedelmek után és a társadalombiztosításról szóló törvénykönyv L. 136-2–L. 136-4. §-ában, valamint az L. 136-8. §-a III. szakaszában előírt feltételekkel kell befizetni. Mértékét az adóköteles jövedelem 0,5%-ban állapították meg, és az 1996. február 1. és 2009. január 31. között szerzett jövedelmek után vonják le. A 96-50. sz. rendelet 15. § III. szakaszának 1. pontja alapján – a Franciaországban jövedelemadó-köteles jövedelemnek minősülő – külföldön szerzett, kereső tevékenységből származó jövedelem és a helyettesítő jövedelem után is CRDS-t kell fizetni, a kettős adóztatás elkerülése érdekében kötött egyezmények figyelembevételével. E rendelet szerint a CRDS-ből származó bevételt a Caisse d’amortissement de la dette sociale (Szociális Adósságtörlesztési Pénztár, CADES) részére fizetik ki, amely közigazgatási jellegű állami közintézmény.

11.      1968. május 22-én a francia kormány és az Egyesült Királyság kormánya egyezményt írt alá a kettős adóztatás elkerüléséről és az adózás kijátszásának a jövedelemadók területén történő megakadályozásáról (a továbbiakban: a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény), amely 1969. október 29-én lépett hatályba(10).

12.      A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény 1. cikkének (1) bekezdése szerint az egyezmény hatálya alá tartozó adók Franciaország esetében: a természetes személyek jövedelemadója, a társasági adó, valamint valamennyi forrásadó, az ezen adókra tekintettel levont összegek vagy előzetes kifizetések. Ugyanezen cikk (2) bekezdése előírja, hogy az említett egyezmény „az ugyanilyen vagy lényegében hasonló összes olyan jövőbeli adóra is alkalmazandó, amelyet a szerződő államok valamelyike, vagy azon területek valamelyikének kormánya, amelyre a jelen egyezmény kiterjed […], a meglévő adók mellett vagy helyett vezet be. A szerződő államok illetékes hatóságai értesítést küldenek az adójogszabályaikat érintő módosításokról.”

13.      A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény 14. cikkének (1) bekezdése szerint az egyik szerződő állam területén lakó személy önálló tevékenységéből származó jövedelme csak ebben az államban adóköteles, hacsak e személy nem rendelkezik rendszeresen a másik szerződő államban a tevékenysége folytatására szolgáló állandó helyiséggel. Ha ilyennel rendelkezik, a jövedelem a másik államban adóköteles, de csak annyiban, amennyiben az ottani tevékenységből származik. E rendelkezés (2) bekezdése meghatározza az „önálló tevékenységet”, amely a kereskedelmi, ipari vagy mezőgazdasági tevékenységen kívül minden tevékenységet magában foglal, amelyet olyan személy végez, aki e tevékenységből bevételhez jut, vagy viseli az ebből eredő veszteségeket.

14.      Az iratokból kiderül, hogy amint ratifikálják, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt felváltja majd a kettős adóztatás elkerüléséről és az adózás kijátszásának a jövedelem- és tőkenyereség-adók területén történő megakadályozásáról szóló, Franciaország és Nagy-Britannia között 2004. január 28-án aláírt egyezmény. Ez utóbbi egyezmény kifejezetten említi, hogy a CSG és a CRDS a hatálya alá tartozik.

III – Az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

15.      Philippe Derouin Franciaországban rendelkezik lakóhellyel, ahol önálló ügyvédként dolgozik, emellett az angol jog alá tartozó Linklaters társaság (hasonló a csendestársasághoz, a továbbiakban: Linklaters) partnerügyvéde. A Linklaters székhelye az Egyesült Királyságban van, azonban más tagállamokban, többek között Franciaországban is rendelkezik irodákkal.

16.      Philippe Derouin mind a párizsi Cour d’appel (Franciaország) előtt eljáró ügyvédként, mind – Registered Foreign Lawyerként – a Supreme Court of England and Wales (Egyesült Királyság) előtt eljáró ügyvédként szerepel a nyilvántartásban. Ügyvédi szolgáltatását a Linklaters párizsi irodája tevékenységének keretében nyújtja, és díjazásul a Linklaters nyereségének egy részét kapja.

17.      Mivel Philippe Derouin-nek Franciaországban van az adójogi lakóhelye, a Linklaters egyes irodáinak nyereségéből való részesedése miatt e tagállamban, valamint minden olyan tagállamban adózik, amelyben a társaságnak irodája van.

18.      Philippe Derouin egy franciaországi kötelező egészségbiztosítási rendszerhez tartozik, és önálló vállalkozóként az Union pour le recouvrement des cotisations de sécurité sociale et d’allocations familiales de Paris – Région parisienne (a továbbiakban: Urssaf) nyilvántartásában szerepel.

19.      2000-től kezdve az Urssaf kiszámolta a Philippe Derouin által fizetendő, a franciaországi Linklaters iroda keretében végzett kereső tevékenységből származó jövedelmét, valamint a Linklaters által az Egyesült Királyságban elért nyereségből való részesedést terhelő családi támogatási hozzájárulást, valamint a CSG-t és a CRDS-t.

20.      Philippe Derouin kifizette a kereső tevékenységből származó összes jövedelem (beleértve tehát a brit forrásból származó jövedelmet is) alapján így kiszámított családi támogatási hozzájárulást. Azonban vitatja a brit forrásból származó jövedelme alapján számított CSG és CRDS kifizetéseket arra hivatkozva, hogy ezeket a járulékokat nem szociális biztonsági járuléknak, hanem adónak kell tekinteni. Márpedig Philippe Derouin szerint, mivel az Egyesült Királyságban szerzett jövedelme a kétoldalú egyezmény alapján e tagállamban adózik, kizárólag a Franciaországban adóköteles jövedelmet terhelheti CSG és CRDS.

21.      Az Urssaf ezzel szemben azt állítja, hogy e hozzájárulások szociális biztonsági járuléknak minősülnek, hogy azok az 1408/71 rendelet alkalmazási körébe tartoznak, és hogy ezért azokat Philippe Derouin összes – mind brit, mind francia – jövedelme alapján kell kiszámítani.

22.      Ezzel kapcsolatban felvilágosítás céljából a Tribunal des affaires de sécurité sociale de Paris (Franciaország) 2005. április 12-i határozatával a Cour de cassation véleményét kérte arra a kérdésre vonatkozóan, hogy a CSG-t és a CRDS-t a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény értelmében adónak kell-e tekinteni.

23.      A Cour de cassation szerint „az Európai Közösségek Bírósága elé kell terjeszteni azt a kérdést, hogy az 1408/71 […] rendeletet úgy kell-e értelmezni, miszerint azzal ellentétes az, hogy egy, [a kettős adóztatás elkerüléséről szóló] egyezményhez hasonló egyezmény előírja, hogy a Franciaországban lakóhellyel rendelkező és a társadalombiztosítás által ezen államban biztosított munkavállalók által az Egyesült Királyságban szerzett jövedelmek nem számítanak be a Franciaországban levont [CSG] és [CRDS] alapjába […]”.

24.      A Tribunal des affaires de sécurité sociale de Paris, mivel úgy vélte, hogy a CSG és a CRDS jogi természetének kérdése meghatározónak bizonyul az elé terjesztett probléma megoldása szempontjából, és hogy az alapjogvita megoldása attól függ, hogy a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény rendelkezéseinek a CSG-re és a CRDS-re történő alkalmazása sérti-e a közösségi szabályokat, úgy döntött, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:

„Az 1408/71 […] rendeletet úgy kell-e értelmezni, miszerint azzal ellentétes az, hogy egy, [a kettős adóztatás elkerüléséről szóló] egyezmény előírja, hogy a Franciaországban lakóhellyel rendelkező és a társadalombiztosítás által ott biztosított munkavállalók által az Egyesült Királyságban szerzett jövedelmek nem számítanak be a Franciaországban levont [CSG] és [CRDS] alapjába?”

IV – A Bíróság előtti eljárás

25.      Philippe Derouin, az Urssaf, a francia kormány, az Egyesült Királyság kormánya, valamint az Európai Közösségek Bizottsága a Bíróság alapokmánya 23. cikkének megfelelően írásbeli észrevételeket terjesztett elő. E feleket a 2007. március 7-i tárgyaláson is meghallgatták.

V –    Elemzés

A –    Előzetes megjegyzések

26.      Az 1408/71 rendelet létrehozza a nemzeti szociális biztonsági rendszerek koordinációs rendszerét, és számos olyan rendelkezést tartalmaz, amelyek minden egyes esetben meghatározzák az alkalmazandó nemzeti szociális biztonsági jogszabályt. E rendelkezések célja annak biztosítása, hogy a szabad mozgás jogát gyakorló személy csak egy tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozzon (az alkalmazandó jogszabályok egységességének elve)(11), és ebből következően csak azon tagállamban kelljen szociális biztonsági járulékot fizetnie, amelynek jogszabályai alkalmazandók. Az 1408/71 rendelettel bevezetett, a szociális biztonsági kollíziós szabályok célja ebből következően annak megtiltása, hogy a szabad mozgás jogát gyakorló munkavállaló ugyanazon jövedelem tekintetében kétszeres járulékfizetésnek legyen kitéve(12).

27.      A kereső tevékenységből származó bevételek kettős adóztatásának elkerüléséről szóló kétoldalú egyezményeket vezérlő célok – a szociális biztonsági járulékokat illetően – nem állnak messze az 1408/71 rendelet által követett céloktól. Amíg ugyanis az első célja, hogy lehetővé tegye a szerződő államoknak – bármely releváns, a közösségi kereteken belüli egységesítésre, illetve összehangolásra irányuló intézkedés nélkül – az adóztatási hatáskörük egymás közötti megosztását oly módon, hogy elkerüljék vagy enyhítsék az egyik vagy másik szerződő államban szerzett jövedelem kettős adóztatását(13), a második főszabály szerint megtiltja, hogy a hatálya alá tartozó személyek ugyanazon jövedelem után – két nemzeti szociális biztonsági jogszabály egyidejű alkalmazásából eredően – kétszer fizessenek szociális biztonsági járulékot(14).

28.      Azt lehet így mondani, hogy e két típusú jogi eszközben – az egyik nemzetközi, a másik közösségi – meghatározott kollíziós szabályok mindegyike az általa érintett területre alkalmazandó, anélkül hogy a priori kapcsolat állna fenn közöttük, és a fortiori összeütközés.

29.      A helyzetet azonban bonyolítja az a gyakorlat vagy jelenség, amelyet egyesek a „szociális biztonság fokozatos megadóztatásának” neveznek(15), amely lényegében abban áll, hogy a nemzeti szociális biztonsági rendszereket olyan levonásokkal finanszírozzák, amelyek – legalábbis a nemzeti jog szerint – adójellegűek, de amelyek a közösségi jog szempontjából az 1408/71 rendelet hatálya alá eshetnek. Ebben az esetben, amely pontosan megfelel az itt vizsgált ügynek, felmerül a 1408/71 rendelet és a kettős adóztatásról szóló egyezmény viszonyának kérdése, amint azt indítványomban részletesebben is ki fogom fejteni.

30.      Nem ez ugyanis az első alkalom, hogy a Bírósághoz azzal a kérdéssel fordulnak, hogy a CSG és/vagy a CRDS adó vagy szociális biztonsági járulék.

31.      Azonban, mint a fent említett Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítéletek alapjául szolgáló esetekben, ahol a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a belső jog általi adóként való minősítés nem akadályozza meg, hogy a szóban forgó két járulék az 1408/71 rendelet alkalmazási körébe tartozzon, amennyiben azok jellemzően és közvetlenül a szociális biztonság finanszírozására szolgálnak Franciaországban, és ezért a fenti rendelet 4. cikkében felsorolt szociális biztonsági ágakat szabályozó törvényekkel közvetlen és kellően lényeges kapcsolatot mutatnak(16), az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása által javasoltakkal ellentétben nem gondolom, hogy a jelen ügyben a Bíróságnak határoznia kell e járulékok jellegének kérdéséről.

32.      A jelen ügyben elegendő megállapítani, amint azt a francia kormány egyébiránt a tárgyalás során elismerte, hogy – a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyekben hozott ítéleteket, valamint a CSG-t illetően a közelmúltban a Perez Naranjo-ügyben hozott, kissé kétértelmű ítéletet(17) követően – a Bírósághoz észrevételt benyújtó egyik fél sem vitatta komolyan, hogy a CSG és a CRDS valóban az 1408/71 rendelet rendelkezéseinek tárgyi hatálya alá tartoznak. Mindazonáltal, ha – mint azt a Bíróság előtt Philippe Derouin igyekezett fenntartani – a CRDS 2002 óta már nem felelt meg a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ítéletben foglalt szempontoknak, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy a francia szabályozás által bevezetett, e járulékra vonatkozó esetleges módosítások olyanok-e, amelyek alapján a CRDS már nem érinti kifejezetten és közvetlenül a francia szociális biztonsági rendszer finanszírozását, hanem ellenkezőleg, a hatóságok általános költségei fedezésére szánják, így kikerül az 1408/71 rendelet rendelkezései alól. Természetesen, ha ez az eset állna fenn, és a CRDS a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény hatálya alá tartozna, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés részben szükségtelen lenne. Mindazonáltal az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés azon az előfeltevésen alapul, hogy a CRDS, csakúgy mint a CSG, továbbra is az 1408/71 rendelet tárgyi hatálya alá tartozik. Tehát ebből az előfeltevésből kell kiindulni a jelen elemzéshez.

33.      Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a Bíróságot – helyesen – nem kérdezték a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény értelmezéséről, nevezetesen arról a kérdésről, hogy a CSG és a CRDS annak hatálya alá tartozik-e. A Bíróságnak ugyanis kizárólag a közösségi jog értelmezésére van hatásköre, még akkor is, ha annak érdekében, hogy a közösségi jognak a nemzeti bíróság számára hasznos értelmezését nyújthassa, figyelembe veheti adott esetben egy kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény rendelkezéseit, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság azt az alapügyben alkalmazandó jogi háttér részét képezőként mutatja be(18). Jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés hatékony érvényesüléséhez abból a feltevésből kell kiindulni, hogy a CSG és a CRDS a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény hatálya alá tartozik ez utóbbi 1. cikkének (2) bekezdése alapján.

34.      Ezenkívül – ellentétben a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyekben hozott ítéletek alapjául szolgáló esetekkel – a jelen ügy nem veti fel az 1408/71 rendelet 13. és azt követő cikkei által tiltott, a munkavállalók lakóhelye szerinti tagállam és az alkalmazás helye szerinti tagállam szociális biztonsági jogszabályai halmozott alkalmazásának problémáját, mivel a jelen esetben nem vitatott, hogy Philippe Derouin – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte – Franciaországban lakó és itt biztosítással rendelkező önálló vállalkozóként a francia szociális biztonsági jogszabályok hatálya alá tartozik, és – mint azt az Egyesült Királység kormánya a tárgyaláson megerősítette – ez utóbbi nem von le semmilyen szociális biztonsági járulékot Philippe Derouin Egyesült Királyságban folytatott tevékenységéből származó jövedelme után.

35.      Mint azt a francia kormány és az Egyesült Királyság kormánya helyesen megjegyezte, a kérdést előterjesztő bíróság nem határozta meg egyértelműen, hogy az 1408/71 rendelet mely rendelkezése szerint tartozik Philippe Derouin a rendelet személyi hatálya alá. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság egyrészt e rendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontjára hivatkozott, amely az alkalmazandó jogszabályok egységessége elvének keretében előírja, hogy egy tagállam területén önálló vállalkozóként tevékenykedő személy e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik még abban az esetben is, ha másik tagállamban rendelkezik lakóhellyel, és másrészt e rendelet 14a. cikkének (2) bekezdésére, amely a 13. cikk (2) bekezdésének b) pontjától eltérve kimondja, hogy az a személy, aki két vagy több tagállam területén önálló vállalkozóként végez tevékenységet, azon tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, amelynek területén lakóhellyel rendelkezik, ha tevékenységének bármely részét e tagállam területén végzi.

36.      A kérdést előterjesztő bíróság bizonytalanságát magyarázhatja az a tény, hogy Philippe Derouin az Egyesült Királyságból kap jövedelmet a Linklaters partnerügyvédeként, míg ténylegesen önálló vállalkozói kereső tevékenységét Franciaországban gyakorolja, ahol lakik. Úgy tűnik, hogy e bizonytalanságot Philippe Derouin érvelése is okozta, aki úgy véli, hogy kereső tevékenységét kizárólag Franciaországban gyakorolja, így tagadja az 1408/71 rendelet rendelkezéseinek alkalmazását, mivel nem gyakorolta a szabad mozgáshoz való jogát, jelen esetben a letelepedés szabadságát. A tárgyaláson a francia kormány szintén megkérdőjelezte az 1408/71 rendelet alkalmazandóságát, ha a kérdést előterjesztő bíróságnak azt kellene megállapítania, hogy Philippe Derouin csak Franciaországban végez kereső tevékenységet és az Egyesült Királyságból csupán jövedelmet szerez, ez a helyzet megfosztaná őt az önálló migráns munkavállaló jogállástól. E kormány szerint, ha ez a helyzet állna fönn, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménynek az 1408/71 rendelettel való összeegyeztethetőségének problémája már nem merülne fel.

37.      Természetesen az EK 234. cikkben előírt eljárás keretében a Bíróságnak nem feladata sem a tényállás meghatározása, sem a közösségi jog szabályainak egy adott esetre történő alkalmazása, sem a belső jognak vagy valamely kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménynek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálata. Azonban ha a kérdést előterjesztő bíróságnak a Philippe Derouin és a francia kormány által vázolt tényállást kellene megerősíteni, ez következésképp a közösségi jog értelmezését – amelyet az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a Bíróság válaszként adott – megfosztaná a hatékony érvényesüléstől.

38.      E veszély – két lényeges okból – számomra mégis korlátozottnak tűnik. Egyrészt a nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában úgy vélte, hogy Philippe Derouin valóban az 1408/71 rendelet személyi hatálya alá tartozik, és a Bíróságnak nem feladata e megállapítás megkérdőjelezése. Másrészt az iratokból kitűnik, hogy Philippe Derouin a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény 14. cikke (1) bekezdése alkalmazásának előnyeire törekszik, amely lényegében az Egyesült Királyság adójogszabályainak alkalmazását írja elő, ha egy francia lakos az első szerződő államban általános jelleggel rendelkezik székhellyel az önálló tevékenységének gyakorlásához. Nehéz tehát azt gondolni, hogy Philippe Derouin nem végez önálló kereső tevékenységet az Egyesült Királyságban is, ahol – emlékeztetek rá – a Supreme Court of England and Wales nyilvántartásában registered foreign lawyerként szerepel. Úgy tűnik tehát számomra, hogy az 1408/71 rendelet 14a. cikke (2) bekezdésének alkalmazása távolról sincs kizárva egy olyan helyzetben, mint Philippe Derouin esete, és ebből a feltevésből kell kiindulni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés megválaszolásához.

39.      A jelen eljárás felei közötti vita végül egészen különböző. Lényegében arról a kérdésről van szó, hogy az 1408/71 rendelet rendelkezéseit úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, hogy valamely, a rendelet alapján a CSG-hez és a CRDS-hez hasonló járulékok – amelyeket valamely tagállamban biztosított önálló vállalkozó jövedelmére vetnek ki, beleértve a jövedelemnek azt a részét is, amelyet a munkavállaló másik tagállamban szerzett és itt adóköteles –(19) levonására hatáskörrel rendelkező tagállam lemondjon ez utóbbi jövedelmekből való levonásról azzal az indokkal, hogy e járulékok e két tagállam között kötött kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény hatálya alá tartoznak.

40.      Másképp fogalmazva a kérdés az, hogy az 1408/71 rendelet előírja-e az illetékes tagállamnak, hogy a CSG-hez és a CRDS-hez hasonló járulékok alapjába bevonja a társadalombiztosítás által az első tagállamban biztosított önálló vállalkozónak valamely másik tagállamban gyakorolt önálló vállalkozói tevékenységből származó jövedelmét.

B –    Az önálló vállalkozó tevékenységéből származó összes jövedelemnek a CSG-hez és a CRDS-hez hasonló járulékok alapjába történő bevonási kötelezettségéről [az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdése]

41.      Az előző pontban kifejtett kérdés megválaszolásához mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az 1408/71 rendelettel létrehozott rendszer csak koordinációs szabályozás, amelynek II. címe különösen a – különböző körülmények között – szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra alkalmazandó jogszabály vagy jogszabályok meghatározására irányul(20). Közösségi szintű harmonizáció hiányában az érintett tagállam jogszabályainak feladata, hogy meghatározzák a szociális biztonsági rendszerhez való tartozás jog, illetve kötelezettség feltételeit, valamint a biztosítottak által fizetendő járulékok mértékét és a szociális biztonsági járulékok kiszámításakor figyelembe veendő jövedelmeket(21).

42.      Ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazásával utasította el a Bíróság a fent hivatkozott Nikula-ügyben hozott ítéletben azon elvet, amely szerint egy tagállam nem terhelheti társadalombiztosítási járulékkal a másik tagállam által folyósított nyugdíjakat(22). Abban az esetben ugyanis, ha a tagállam – amelynek területén a személy lakik – egyik intézménye nyugdíjat folyósít ez utóbbinak, és ugyanezen tagállam egyik intézménye biztosítja a betegbiztosítási költségek fedezetét, a Bíróság kimondta, hogy az 1408/71 rendelet egyetlen rendelkezése sem tiltja ezen tagállam számára, hogy a területén lakó személy társadalombiztosítási járulékának összegét a lakóhely szerinti tagállamban vagy más tagállamokban folyósított nyugdíjakból származó összjövedelme alapján számítsa ki(23). A Bíróság azonban általános jelleggel emlékeztetett arra, miszerint fontos, hogy hatáskörének gyakorlása során az érintett tagállam tiszteletben tartsa a közösségi jogot(24), amely ebben az esetben azt jelenti, hogy a lakóhely szerinti tagállam által alkalmazott rendszer figyelembe veszi azokat a betegbiztosítási járulékokat, amelyeket a nyugdíjas a lakóhely szerinti tagállamon kívüli tagállamban eltöltött szolgálati évei alatt már megfizetett(25).

43.      Amit az 1408/71 rendelet rendelkezései nem tiltanak az előbbiekben bemutatott esetben, előírják-e követelményként a lakóhely szerinti tagállam számára a Philippe Derouin-hez hasonló önálló vállalkozó összes jövedelmét terhelő, a CSG-hez és a CRDS-hez hasonló járulékok kiszámítása tekintetében?

44.      Philippe Derouin és a francia kormány nemleges választ javasol e kérdésre. Úgy vélik lényegében, hogy a CSG és a CRDS fizetése alóli mentesülés, amelyben Philippe Derouin részesül a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény alapján, nem kérdőjelezi meg az 1408/71 rendelet elveit, amelyek között szerepel az alkalmazandó jogszabályok egységességének elve, mivel Philippe Derouin a francia szociális biztonsági jogszabályok hatálya alatt marad, és továbbra is részesül az utóbbiak által előírt összes ellátásban.

45.      Az Urssaf és a Bizottság ellenben, az Allard-ügyben hozott ítéletre(26) hivatkozva, úgy véli, hogy az 1408/71 rendelettel ellentétes, hogy valamely tagállam lemondjon a rendelet hatálya alá tartozó járulékok levonásáról. Míg az Egyesült Királyság kormánya írásbeli észrevételeiben a Philippe Derouin és a francia kormány által kifejtett állásponttal megegyező álláspontot védett, a tárgyaláson a Bizottság érveléséhez csatlakozott, amely különösen azt az álláspontot képviselte, hogy a tagállamoknak adójogi hatáskörük gyakorlása során tiszteletben kell tartaniuk a közösségi jogot.

46.      Emlékeztetni kell arra, hogy az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdése alapján „a […] 14a. cikk (2) […] bekezdésében […] említett személyeket az e rendelkezésekkel összhangban megállapított jogszabályok alkalmazásában úgy kell tekinteni, mintha kereső tevékenységüket vagy tevékenységeiket az érintett tagállam területén végeznék(27)”.

47.      Mint azt Jacobs és Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok helyesen megállapították, az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdése rögzíti a nemzeti szociális biztonsági rendszerekbe a hatálya alá tartozó személyek által fizetendő járulékok kiszámítási alapjának összetételét oly módon, hogy azon járulékokat, amelyeket abban a tagállamban fizettek, amelynek jogszabályai alkalmazandók, a személynek az összes érintett tagállamban kapott jövedelme alapján számítják ki(28).

48.      A Bíróság megerősítette ezt az álláspontot a fent hivatkozott Allard-ügyben hozott ítéletben. Az ítélet alapjául szolgáló ügyben J. Allard, aki Belgiumban rendelkezik lakóhellyel, és e tagállamban, valamint Franciaországban folytatott önálló vállalkozói tevékenységéből szerzett jövedelmet, vitatta, hogy a Belga Királyság az önálló vállalkozók öregségi és özvegyi nyugdíjrendszerébe fizetendő ún. „mérséklési járuléknak” nevezett hozzájárulást vethet ki az említett összjövedelmek alapjára, anélkül hogy a hozzájárulás ellentételezésként ellátásra jogosítana(29).

49.      A belga bíróság elsősorban azt kérdezte a Bíróságtól, hogy az 1408/71 rendelet 13. és azt követő cikkeivel ellentétes-e a „mérséklési járulékhoz” hasonló, azon önálló vállalkozó összes jövedelmére vonatkozó járulék kivetése, aki vállalkozói kereső tevékenységét a lakóhelye szerinti, valamint valamely másik tagállamban is gyakorolja.

50.      A Bíróság – emlékeztetve arra, hogy az alapügy az 1408/71 rendelet személyi és tárgyi hatálya alá tartozik, és különösen, hogy J. Allard-ra e rendelet 14a. cikkének (2) bekezdése alapján a belga szociális biztonsági jogszabályok alkalmazandók –(30) úgy vélte az említett rendelet 14d. cikkének (1) bekezdésére tekintettel, hogy „az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban leírt helyzetben levő vállalkozó, aki Belgiumban és Franciaországban egyidejűleg végez önálló vállalkozói tevékenységet, ez utóbbi tevékenysége alapján ugyanúgy a vonatkozó belga szabályozás hatálya alá tartozik, mintha önálló vállalkozói tevékenységét Belgiumban gyakorolná”(31). Mindebből következően a Bíróság szerint a J. Allard által Belgiumban fizetendő mérséklési járulékhoz hasonló szociális járulék összegét „a Franciaországban szerzett jövedelem figyelembevételével kell kiszámítani”(32). A Bíróság tehát kimondta, hogy „az 1408/71 rendelet 13. és azt követő cikkei értelmében a mérséklési járulékhoz hasonló járulék megállapításakor kereső tevékenységből származó jövedelemként az alkalmazandó szociális szabályozás szerinti tagállamtól eltérő tagállam területén szerzett jövedelmet figyelembe kell venni”(33), akkor is, ha e járulék megfizetése semmilyen ellátásra nem jogosít ellentételezésként.

51.      Kissé furcsa, hogy ezen ítélet indokolásában a Bíróság nem emlékeztetett az 1408/71 rendelet 14d. cikke (1) bekezdésének – számomra kulcsfontosságú – tagmondatára, amely szerint „az e rendelkezésekkel összhangban megállapított jogszabályok alkalmazásában” kell ugyanúgy tekinteni az egyik tagállamban végzett önálló vállalkozói tevékenységet, mint az e rendelet alapján szociális biztonsági járulékok kivetésére jogosult illetékes tagállamban végzett tevékenységet(34). E tagmondat említésének köszönhetően az ítélet indokolásának 21. és 23. pontja közötti kapcsolat kifejezettebb lett volna, mivel egyértelműen hangsúlyozta volna, hogy az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdése biztosítja az önálló vállalkozó számára, hogy a szociális biztonsági járulékok kiszámítása az ugyanezen rendelet 14a. cikke (2) bekezdésében megállapított jogszabályokkal összhangban valósul meg.

52.      Mindazonáltal, amint azt a Bizottság kifejtette, az 1408/71 rendelet 14d. cikke (1) bekezdésének a fent hivatkozott Allard-ügyben hozott ítéletben elfogadott értelmezéséből az következik, hogy az a tagállam, amelynek szociális biztonsági jogszabályát a rendelet 14d. cikkének (1) bekezdése kijelöli, köteles levonni a rendelet hatálya alá tartozó járulékokat az önálló vállalkozói tevékenységből származó – a kijelölt jogszabály szerinti tagállamban és valamely másik tagállamban szerzett – összes jövedelem után(35).

53.      Hozzá kell tenni egyébiránt, hogy a jelen ügyben sem Philippe Derouin, sem a francia kormány nem vitatja, hogy – a CSG-től és a CRDS-től eltérően – a Philippe Derouin által megfizetett családi támogatási hozzájárulást az ez utóbbi által Franciaországban és az Egyesült Királyságban végzett önálló vállalkozói tevékenységéért kapott összes jövedelemre vetették ki. A közösségi jog szempontjából és ebből következően függetlenül a francia belső jog szerinti minősítéstől, amennyiben a CSG és a CRDS az 1408/71 rendelet hatálya alá tartozik, alapjukat e rendelet 14d. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Philippe Derouin által szerzett összes jövedelemre kell alapozni.

54.      Az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettséget az a törekvés magyarázhatja, hogy a szociális biztonság területén a lehető legnagyobb mértékben biztosítsák az egyenlő bánásmódot egyrészt a migráns munkavállalók, másrészt a valamely tagállam területén foglalkoztatott munkavállalók összessége között.

55.      Mindenekelőtt a migráns munkavállalók közötti egyenlő bánásmódot illetően a Bíróság a fent hivatkozott Hervein és társai ügyben hozott ítéletben kimondta, hogy az 1408/71 rendelet 14d. cikke (1) bekezdésének – amely egyaránt vonatkozik azokra a személyekre, akik egyidejűleg valamely tagállam területén munkavállalóként, valamely másik tagállam területén önálló vállalkozóként tevékenykednek ugyanezen rendelet 14c. cikkének a) pontja alapján –, célja annak elkerülése, hogy a munkavállaló a tevékenységének egy részeegyetlenszociális biztonsági jogszabály alá se tartozzon(36).

56.      Természetesen e megállapítás a jelen ügytől eltérő összefüggésben került kimondásra. A fent hivatkozott Hervein és társai ügyben hozott ítéletben a Bíróságot az 1408/71 rendelet 14c. cikkének b) pontjában és a VII. mellékletben előírt, az alkalmazandó jogszabályok egységességének elve alóli eltérés érvényességéről kérdezték, ezen eltérés lehetővé teszi a mellékletben említett tagállamoknak azon két tagállam szociális biztonsági jogszabályainak egyidejű alkalmazását, ahol a személy munkavállalóként és önálló vállalkozóként végez tevékenységet. A fent említett rendelkezések érvényességének megerősítését követően helyezte előtérbe a Bíróság a közösségi jogalkotónak az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdésében kifejezett azon aggodalmát, hogy biztosítsák a rendelet 14c. cikkének a) és b) pontjában említett munkavállalók közötti egyenlő bánásmódot annak érdekében, hogy – ellentétben azokkal, akik az említett cikk b) pontja szerint két nemzeti szociális biztonsági jogszabály egyidejű alkalmazása alá tartoznak az egyes tevékenységeik tekintetében(37) –, azok, akikre ugyanezen cikk a) pontja alapján egyetlen jogszabály alkalmazandó, ne vonják ki tevékenységük egy részét valamennyi szociális biztonsági jogszabály alól.

57.      Nem gondolom azonban, hogy az 1408/71 rendelet 14d. cikke (1) bekezdésének e rendelet 14a. cikke (2) bekezdésével összefüggésben történő értelmezése alapvetően különbözhetne a Hervein és társai ügyben hozott ítéletben adott értelmezéstől. Pontosabban az említett rendelet 14d. cikke (1) bekezdésének kellően világos megfogalmazása alapján jogosan lehet gondolni, hogy a közösségi jogalkotó nem kívánta lehetővé tenni a tagállamoknak, hogy kétoldalúan megállapodjanak abban, hogy a területükön önálló vállalkozói tevékenységet végző személy a tevékenységének egy része vonatkozásában kikerüljön valamennyi szociális biztonsági jogszabály alkalmazása alól.

58.      Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az alapeljárásban nem ez a helyzet. A Francia Köztársaság lemondása ugyanis a CSG-nek és a CRDS-nek Philippe Derouin Egyesült Királyságban szerzett jövedelméből való levonásáról, nem eredményez teljes mentesítést a Franciaországban e tevékenységek tekintetében fizetendő szociális levonások alól, és ebből következően nem vonja maga után e tevékenységekre vonatkozó valamennyi szociális biztonsági jogszabály alkalmazásának elmulasztását, mivel Philippe Derouin, amint arra a jelen indítvány 53. pontjában utalás történt, a francia jogszabályoknak megfelelően továbbra is fizeti többek között a családi támogatási hozzájárulást a két tagállamban végzett önálló vállalkozói tevékenységéből származó összes jövedelme után.

59.      Továbbá, a több tagállamban kereső tevékenységet végző önálló vállalkozók összes jövedelmének egyetlen szociális biztonsági jogszabály hatálya alá helyezésével az 1408/71 rendelet 14d. cikke (1) bekezdésének célja – ugyanezen rendelet 14a. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben – egy adott tagállam területén foglalkoztatott munkavállalók egyenlő bánásmódjának biztosítása, anélkül hogy a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló munkavállalók hátrányos helyzetbe kerüljenek(38).

60.      Arra is felhívom a figyelmet, hogy az 1408/71 rendelet 14a. cikkének (2) bekezdésében említett eset körébe tartozó személy önálló vállalkozói tevékenységéből származó összes jövedelme alapján a rendelet hatálya alá tartozó járulékok kiszámításának kötelezettségét az EK 43. cikkével összhangban lévőnek ítélték(39).

61.      Philippe Derouin és a francia kormány azonban azt állítják, hogy az 1408/71 rendelettel nem ellentétes, ha valamely tagállam – amelynek jogszabályait e rendeletnek megfelelően jelölték ki – belső joggá tett adójogi egyezmények alapján kedvezőbb bánásmódot biztosít valamely, a szabad mozgás jogát gyakorló munkavállalónak egy olyan személlyel szemben, aki önálló vállalkozói tevékenységének összességét e tagállamban végzi.

62.      Első megközelítésben és anélkül, hogy gyengíteni akarnánk azon állítást, hogy Philippe Derouin kedvezőbb bánásmódban részesül (legalábbis az önálló vállalkozói tevékenységéből származó nettó jövedelem hozzáférhetősége szempontjából) a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény alkalmazásával, mint valamely olyan önálló vállalkozó, aki Franciaországban végez kizárólag hasonló tevékenységet, ezen elemzés meggyőzőnek tűnik. Azonban több akadályba ütközik, amint az a következő pontokban kifejtésre kerül.

C –    Az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdésében előírt kötelezettség alól egyezményben biztosított eltérés alkalmazásának akadályairól

63.      Amint azt az Egyesült Királyság kormánya és a Bizottság helyesen állította, az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a tagállamoknak a megtartott hatásköreiket, különösen a közvetlen adóztatás területén, a közösségi jog figyelembevételével kell gyakorolniuk(40). Ahogy arra a jelen indítvány 27. pontjában utaltam, a kettős adóztatás megelőzését vagy elkerülését illetően bármely releváns, a közösségi kereteken belüli egységesítésre, illetve összehangolásra irányuló intézkedés nélkül, a tagállamoknak továbbra is a hatáskörébe tartozik a jövedelem adóztatása szempontjainak meghatározása a kettős adóztatás adott esetben egyezmények útján való elkerülése érdekében. Mint azt már alkalmam volt jelezni(41), a Bíróság jelenlegi ítélkezési gyakorlata különbséget tesz egyrészt az adóztatási hatáskörök tagállamok közötti megosztása, másrészt pedig az adóztatási hatáskör tagállamok általi gyakorlása között, ideértve azt is, amikor ez az adóztatási hatáskör két- vagy többoldalú előzetes megosztásából fakad, amelynek tekintetében a tagállamok kötelesek betartani a közösségi szabályokat(42).

64.      Vitathatatlan tehát, hogy a Francia Köztársaság, adóztatási hatásköre gyakorlása során, vagy jelen esetben azon választása keretében, hogy lemondjon a CSG és a CRDS Philippe Derouin brit eredetű tevékenységéből származó jövedelmére történő kivetéséről, köteles betartani a közösségi jogot.

65.      Ebben a tekintetben Philippe Derouin és a francia kormány úgy véli, hogy az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdésében megjelenő „az e rendelkezésekkel összhangban megállapított jogszabály” fogalma az illetékes tagállam valamennyi jogszabályára utal, beleértve esetlegesen és adott esetben a francia belső joggá tett kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt is. Következésképpen a Francia Köztársaság csupán alkalmazza a saját jogszabályát az 1408/71 rendelet releváns rendelkezéseiben előírt szociális biztonsági kollíziós szabályok mechanizmusának megfelelően.

66.      E vélemény nem meggyőző, mivel figyelmen kívül hagyja, hogy az 1408/71 rendelet az Európai Közösségen belüli munkavállalókra és önálló vállalkozókra alkalmazandó szociális biztonsági jogszabályok megállapítására korlátozódik, akik egy adott határon átnyúló helyzetben vannak, és ezért a rendelet nem utal a nemzeti jogszabályok összességére, amelynek többek között része a nemzeti munkajog vagy az adószabályozás. Márpedig az 1408/71 rendelet 14d. cikke (1) bekezdésének megfelelően, és ahogy azt az Urssaf gondolta, az e rendelkezés végrehajtásaként megállapított szociális biztonsági jogszabálynak a rendelet hatálya alá tartozó járulékalapot a rendelet 14a. cikkének (2) bekezdésében szabályozott helyzetben lévő, önálló vállalkozói tevékenységet végző személy e tevékenységből származó összes jövedelme alapján kell kivetni.

67.      Még ha elfogadnánk is a Bizottság által mindent egybevetve jogosan védett érvet, amely szerint a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény szóban forgó rendelkezései az 1408/71 rendelet hatálya alá tartoznak, ebből még nem következne, hogy a rendelkezések e rendelet 14d. cikkében említett, „az e rendelkezésekkel összhangban megállapított jogszabály” fogalmába tartoznak.

68.      Az 1408/71 rendelet 1. cikkének j) pontja szerint, amely a rendelet alkalmazásában meghatározza a „jogszabály” fogalmát, e fogalom alatt „az egyes tagállamok vonatkozásában a 4. cikk (1) és (2) bekezdésében érintett szociális biztonsági rendszerekkel és ágakkal vagy a 4. cikk (2a) bekezdésében érintett különleges, nem járulékalapú ellátásokkal kapcsolatos, törvényi, rendeleti és egyéb rendelkezések, valamint az egyes tagállamok meglévő vagy jövőbeni végrehajtási intézkedései” értendők. E definíció tehát nem említi a nemzetközi szociális biztonsági egyezményeket(43), vagy a fortiori azon egyéb nemzetközi egyezmények rendelkezéseit, amelyek az 1408/71 tárgyi hatálya alá tartozhatnak.

69.      Ellenben, mint azt az Urssaf és a Bizottság helyesen jelezte, a két vagy több tagállam között kötött szociális biztonsági egyezmények, és minden olyan egyezmény rendelkezései, amelyek függetlenül attól, hogy nem kifejezetten a szociális biztonság területét szabályozzák, az 1408/71 hatálya alá tartoznak, annak különös rendelkezéseinek, nevezetesen a 6–8. cikke rendelkezéseinek a tárgyát képezik.

70.      Ismeretes, hogy az 1408/71 rendelet 6. cikke kimondja azon elvet, amely szerint a rendelet felváltja azokat a szociális biztonsági egyezményeket, amelyek kizárólag két tagállamot köteleznek. Ezen elvet véleményem szerint ki kellene terjeszteni más olyan kétoldalú egyezmény rendelkezéseire is, amelyek e rendelet alkalmazási körébe tartoznak. Eltérő értelmezés lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy megkerüljék a 6. cikkben felállított elvet, azáltal hogy egy osztályozási eljárás egyszerű alkalmazásával engedélyezik az egyezmény rendelet hatálya alá tartozó rendelkezéseinek a rendelet alóli kivonását.

71.      A tagállamok közötti kétoldalú egyezményeknek az 1408/71 rendeletben kimondott elv általi felváltása alól mindazonáltal több kivétel van, amelyek közül csak a jelen üggyel releváns kapcsolatban állókat említem.

72.      Először is emlékeztetni kell arra, hogy az EK-Szerződés rendelkezési alapján a Bíróság az 1408/71 rendelet 6. cikkében előírt szabály alkalmazását azokra az esetekre korlátozta, amelyekben az érintett munkavállalók nem követelhetik a szerzett jogaikat egy két tagállamot kötelező – a rendelet hatálybalépése előtt vagy az érintett tagállamnak a Közösséghez való csatlakozása előtt kötött – egyezmény kedvezőbb rendelkezéseinek fenntartása érdekében, és amikor a kérdéses munkavállalók ezen egyik vagy másik időpontban a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolták(44).

73.      Ellenben az 1408/71 rendelet 6. cikkében kimondott elv érintetlenül és a Szerződés rendelkezéseivel összhangban marad, amikor a munkavállalók a rendelet hatálybalépését követően gyakorolják a szabad mozgáshoz való jogukat, azaz olyan időpontban, amikor a rendelet felváltotta a kétoldalú szociális biztonsági egyezményt, beleértve, amikor az említett egyezmény alkalmazása kedvezőbb lett volna a biztosítottak számára(45).

74.      E különbségtétel alkalmazásával, amelyet véleményem szerint nem kell megkérdőjelezni, Philippe Derouin nem hivatkozhatna a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény azon rendelkezéseire, amelyek az 1408/71 rendelet hatálya alá tartoznak, mivel nem vitatott, hogy a szabad mozgáshoz való jogát e rendelet hatálybalépését követően gyakorolta, amit megerősít az a tény – amint azt a tárgyaláson is kimondták –, hogy az alapeljárásban az Urssaf által tőle követelt járulékok 2000 és 2005 közötti különböző időszakokra vonatkoznak.

75.      Továbbá, mint azt a Bizottság a tárgyalás során említette, a jelen ügy felvetheti az 1408/71 rendelet 8. cikkének alkalmazását, amelyről tudjuk, hogy – ugyanezen rendelet 6. cikke alóli eltérésként – az (1) bekezdése elismeri, hogy két vagy több tagállam „e rendelet szellemében és elvei alapján jogosult egymással egyezményeket kötni”(46).

76.      Bár az 1408/71 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése csak az „új” egyezményekre vonatkozik, tehát azokra, amelyeket a tagállamok a rendelet hatálybalépését követően kötnek egymással(47), véleményem szerint nem ésszerűtlen az e tagállamok számára biztosított lehetőségnek azon nemzetközi egyezményekre történő kiterjesztése, amelyek, bár nem a szociális biztonság területén és e rendelet hatálybalépése előtt kötötték, olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek újszerűsége és/vagy az azokat érintő módosítások a tagállamok közötti egyezmények keretében azt eredményezik, hogy e rendelkezések ugyanezen rendelet hatálya alá tartoznak. Mindazonáltal e rendelkezéseknek – amint arra a tárgyalás során a Bizottság hivatkozott – az 1408/71 rendelet elvein és szellemén kell alapulniuk. Tiszteletben kell tartaniuk e rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében előírt formai követelményeket is, amelyek az egyezményt kötő tagállamok számára előírják az érintett egyezményről való értesítés kötelezettségét a rendelet 97. cikke (1) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően(48).

77.      Kétségtelen azonban, hogy a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény azon rendelkezéseiről, amelyek az 1408/71 rendelet hatálya alá tartoznak, nem küldtek értesítést, a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet kihirdetése után sem, amelyben a Bíróság – felhívom a figyelmet – úgy ítélte meg, hogy a CSG és a CRDS e rendelet hatálya alá tartozik annak ellenére, hogy a francia belső jog adójelleget tulajdonít nekik.

78.      Úgy tűnik tehát, hogy az 1408/71 rendelettel ellentétes, hogy a Francia Köztársaság lemondjon a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménynek az e rendelet hatálya alá tartozó rendelkezései alapján – az említett rendelet 14d. cikkének (1) bekezdése alóli eltérésként – Philippe Derouin azon jövedelmének a CSG és a CRDS alapjába történő bevonásáról, amely az Egyesült Királyságban önálló vállalkozóként végzett tevékenységéből származik.

79.      Ez a megoldás véleményem szerint nem jár azzal a veszéllyel, hogy a tagállam, amelynek jogszabályai az 1408/71 rendeletnek megfelelően kerültek megállapításra, megsértse a Szerződés rendelkezéseit, azzal az indokkal, hogy a rendelet 14d. cikkének (1) bekezdésben említett kötelezettséget végrehajtó nemzeti rendelkezések akadályoznák a Szerződés által előírt szabad mozgás egyikét.

80.      Ugyanis, amint azt a Bíróság kimondta, az EK-Szerződés nem biztosítja a munkavállalónak azt, hogy a tevékenységének egynél több tagállamba való kiterjesztése szociális biztonsági szempontból semleges legyen. A tagállamok szociális biztonsági jogszabályai közötti eltéréseket tekintve az ilyen kiterjesztés a munkavállalóra nézve adott esetben többé vagy kevésbé kedvező, illetve kedvezőtlen lehet. Az ilyen szociális biztonsági nemzeti jogszabály – még ha alkalmazása így kevésbé kedvező is – megfelel az EK-Szerződés 39. és 43. cikkének, ha a) a jogszabály alapján az érintett munkavállaló nem kerül kedvezőtlenebb helyzetbe azokkal szemben, akik valamennyi tevékenységüket egyetlen tagállamban végzik, ahol e jogszabály hatályos, illetve azokkal szemben, akik már előzőleg a hatálya alá tartoztak, és b) ha a jogszabály nem vezet olyan szociális biztonsági járulékok megfizetéséhez, amelyek alapján nem nyílik igény ellenszolgáltatásra(49).

81.      Márpedig a jelen esetben az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdésében előírt kötelezettség Philippe Derouin összes jövedelme tekintetében történő végrehajtásával az illetékes francia hatóságok ez utóbbit nem hozták kedvezőtlenebb helyzetbe azokkal szemben, akik valamennyi önálló vállalkozói tevékenységüket Franciaországban végzik, és akikre e tevékenységükből származó összes jövedelem tekintetében az 1408/71 rendelet hatálya alá tartozó levonások vonatkoznak. Egyébiránt Philippe Derouin brit forrásból származó jövedelmére a CSG és a CRDS kivetése nem vezet olyan járulékok megfizetéséhez, amelyek alapján nem nyílik igény ellenszolgáltatásra. Noha e két járulék megfizetése nem jogosít közvetlen és azonosítható szociális ellátásra ellenszolgáltatásként(50), tény az, hogy a szolidaritás elvének megfelelően – amelyen e levonások alapulnak –, a CSG és a CRDS fedezi a finanszírozási igényeket és a francia szociális biztonsági rendszer tartozásait, amelyeket ezek hiányában valószínűleg vagy a szociális biztonsági járulékok emelésével, vagy a szociális biztonsági ellátások csökkentésével, vagy kifizetésének korlátozásával kellene pótolni(51).

82.      A jelen indítvány 78. pontjában kifejtettől eltérő megoldás véleményem szerint azzal a reális veszéllyel jár, hogy az alapügyhöz hasonló esetben rést üt az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdésében előírt egyenlő bánásmódon „az e rendelkezésekkel összhangban megállapított [szociális biztonsági] jogszabályok alkalmazásában” az érintett tagállam területén foglalkoztatott valamennyi önálló vállalkozó között. Az 1408/71 rendeletben kifejezetten előírt eltéréseket kivéve úgy tűnik, hogy ilyen rést a közösségi jogalkotó nem kívánt számításba venni. Amint az a fenti 79–81. pontban kifejtésre került, úgy tűnik, ezt az EK 43. cikk sem követeli meg.

83.      Ezenkívül egy ilyen eltérés megengedése az 1408/71 rendelet 14d. cikke (1) bekezdésének értelmezését a Bíróság előtti eset sajátosságaitól tenné függővé, ez utóbbit arra kötelezve, hogy határozza meg azokat a feltételeket, amelyek között ezen eltérés megengedett, és hogy adott esetben a hozzá benyújtott esetek során fokozatosan pontosítsa e feltételeket.

84.      Az előzőekben ismertetett jogrendszeri akadályok mellett nem tűnik célszerűnek ezen irány követése.

85.      Ha a Bíróság mégis úgy határozna, hogy nem fogadja el a jelen indítványban kialakított elemzést, véleményem szerint az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdésben előírt kötelezettség alól egyezményben megállapított eltérés hatályát az olyan helyzetekre kellene korlátozni, amelyek e rendelet elveit és szellemét nem érintik. Ilyen eltérést különösen akkor lehetne elfogadni, ha elsőként, az alkalmazandó jogszabályok egységességének elve megmarad, másodsorban, ha az említett eltérés nem eredményezi a megállapított szociális biztonsági jogszabályok alkalmazásának kizárását azon személyekre vonatkozóan, akikre e jogszabályok alkalmazandók(52), és harmadsorban, ezen eltérés nem fosztja meg az érintett, kereső tevékenységet végző személyt a szociális biztonsági rendszer nyújtotta védelemtől(53), vagy nem gyengíti a megállapított jogszabály alkalmazásával szokásosan nyújtott védelmet. Véleményem szerint a jogbiztonság és az átláthatóság szempontjából fontos volna az is, hogy valamely egyezményben megállapított eltérés megfeleljen az 1408/71 rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében előírt formális értesítési követelménynek.

86.      Mindazonáltal úgy vélem, hogy az 1408/71 rendelet 14d. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az megköveteli, hogy a CSG-hez és a CRDS-hez hasonló, a kereső tevékenységből származó jövedelem és a helyettesítő jövedelem után fizetendő és a rendelet hatálya alá tartozó járulékok alapját úgy állapítsák meg, hogy az önálló vállalkozói tevékenységből származó jövedelembe beszámítják azon jövedelmeket is, amelyeket másik tagállamban szereztek, mint amelynek a szociális biztonsági jogszabályai alkalmazandók, még akkor is, ha az érintett tagállamokat, jelen esetben a Francia Köztársaságot és az Egyesült Királyságot egy, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény rendelkezései kötelezik a személyi jövedelemadó vonatkozásában, anélkül hogy az 1408/71 rendelet 8. cikkében előírt feltételek teljesülnének.

VI – Végkövetkeztetések

87.      A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Tribunal des affaires sociales de Paris kérdésére a következő választ adja:

„Az 1998. június 29-i 1606/98/EK tanácsi rendelettel módosított, az 1996. december 2-i 118/97/EK tanácsi rendelettel módosított és naprakésszé tett, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14-i 1408/71/EGK tanácsi rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az megköveteli, hogy az általános társadalombiztosítási járulékhoz és a társadalombiztosítási tartozások kiegyenlítésére szolgáló járulékhoz hasonló, a kereső tevékenységből származó jövedelem és a helyettesítő jövedelem után fizetendő és a rendelet hatálya alá tartozó járulékok alapját úgy állapítsák meg, hogy az önálló vállalkozói tevékenységből származó jövedelembe beszámítják azon jövedelmeket is, amelyeket másik tagállamban szereztek, mint amelynek a szociális biztonsági jogszabályai alkalmazandók, még akkor is, ha az érintett tagállamokat egy olyan, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény rendelkezései kötelezik, mint a Francia Köztársaság, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága között kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről és az adózás kijátszásának a jövedelemadók területén történő megakadályozásáról szóló 1968. május 22-i egyezmény, anélkül hogy az 1408/71 rendelet 8. cikkében előírt feltételek teljesülnének”.

1 – Eredeti nyelv: francia.

2 – HL L 209., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 308. o.

3 – HL 1997. L 28. 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.

4 – Megjegyzem, hogy az 1408/71 rendeletet formailag a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 166., 1. o., helyesbítve: HL L 200., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) váltotta fel, amely 2004. május 20-án lépett hatályba. Ez utóbbi rendelet azonban – a 91. cikkének megfelelően – csak a végrehajtási rendeletének hatálybalépésétől kezdve alkalmazandó, amelynek elfogadása a jelen indítvány olvasása idején még mindig az intézményközi jogalkotási eljárás tárgya a Bizottság által 2006. január 31-én elfogadott, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet részletes végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletjavaslat [COM(2006) 16 végleges] alapján. Az 1408/71 rendelet alkalmazandó tehát egyedül a jelen ügy alapjául szolgáló helyzetre.

5 – JORF 1990. december 30., 16367. o.

6 – A munkanélküli segélyt jelenleg 6,2%, az öregségi és rokkantsági nyugdíjat 6,6% mértékű járulék terheli.

7 – A társadalombiztosításról szóló törvénykönyv L. 135-1. §-a szerint ezen közigazgatási jellegű közintézmény formájában létrehozott pénztárak felelősök a nemzeti szolidaritáshoz tartozó nem járulékalapú öregségi biztosítási kedvezményekért.

8 – Az idős személyek és fogyatékkal élők önállóságáért viselt szolidaritásról szóló, 2004. június 30-i 2004-626. sz. törvény (JORF 2004. július 1., 11944. o.) rendelkezéseinek megfelelően. A Caisse nationale de solidarité pour l’autonomie, amely közigazgatási jellegű állami közintézmény, feladata az önállóságukat elvesztett idős és fogyatékkal élő személyek támogatásának finanszírozásához való hozzájárulás.

9 – JORF 1996. január 25., 1226. o.

10 – JORF 1969. november 25. Az egyezmény szövege a következő weboldalon érhető el: http://www2.impots.gouv.fr/conventions_fiscales/ru68.htm

11 – Lásd különösen a C-493/04. sz. Piatkowski-ügyben 2006. március 9-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-2369. o.) 21. pontját.

12 – Lásd különösen a 102/76. sz. Perenboom-ügyben 1977. május 5-én hozott ítélet (EBHT 1977., 815. o.) 13. pontját; a C-60/93. sz. Aldewereld-ügyben 1994. június 29-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-2991. o.) 26. pontját és a C-68/99. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2001. március 8-án hozott ítélet (EBHT 2001., I-1865. o.) 25. pontját.

13 – Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – egyes, a jelen ügy szempontjából nem releváns közösségi aktusokon kívül [a különböző tagállamok anya- és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló, 1990. július 23-i 90/435/EGK tanácsi irányelv (HL L 225., 6. o. ; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 147. o.) a kapcsolt vállalkozások nyereségkiigazításával kapcsolatos kettős adóztatás megszüntetéséről szóló, 1990. július 23-i 90/436/EGK egyezmény (HL L 225., 10. o.), valamint a megtakarításokból származó kamatjövedelem adóztatásáról szóló, 2003. június 3-i 2003/48/EK tanácsi irányelv (HL L 157., 38. o. ; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 369. o.)] – a tagállamok hatáskörrel rendelkeznek a közvetlen adóztatás területén, különösen a kettős adóztatás egyezmények útján történő elkerülését vagy megszüntetését illetően [lásd különösen a C-336/96. sz. Gilly-ügyben 1998. május 12-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-2793. o.) 24. és 30. pontját, valamint a C-374/04. sz. Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben 2006. december 12-én hozott ítélet (EBHT 206., I-11673. o.) 52. pontját].

14 – Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Piatkowski-ügyben hozott ítélet 24., 27. és 28. pontját.

15 – A francia kormány kifejezése szerint, amelyet a C-34/98. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2000. február 15-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-995. o.) 25. pontja (CRDS) és a C-169/98. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2000. február 15-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-1049. o.) 23. pontja (CSG) átvett az indokolásban.

16 – A fent hivatkozott C-34/98. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 34–36. pontja és a 169/98. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 32–34. pontja.

17 – A C-265/05. sz. ügyben 2007. január 16-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-347. o.) Ebben az ügyben a Bíróságot arról kérdezték, hogy valamely olyan elsődleges öregségi ellátást kiegészítő kiegészítő támogatást, amelyet egy minimális életkort elért, egyedül Franciaországban lakóhellyel rendelkezőknek folyósítanak, és amely az 1408/71 rendelet IIa. mellékletében szerepel, különleges, nem járulékalapú ellátásnak minősül-e e rendelet 4. cikkének (2) bekezdése értelmében, amely esetben egy nem franciaországi lakos ebből nem részesülhetne, vagy ellenkezőleg, nem minősül annak, amely esetben a rendelet 19. cikke (1) bekezdésének megfelelően az életkori feltételt teljesítő személyeknek kell ebben részesülni, függetlenül attól, hogy mely tagállamban rendelkeznek lakóhellyel (az ellátások „exportálhatóságának” szabálya szerint). Ezen ellátás járulékalapú vagy nem járulékalapú jellegének ellenőrzése érdekében a Bíróság ítélkezési gyakorlatának alkalmazásával megvizsgálta ezen ellátás tényleges finanszírozási módját, vagyis hogy e finanszírozást közvetlenül vagy közvetetten, szociális járulékokkal vagy állami forrásból biztosították. Mivel a szóban forgó ellátást a Fonds de solidarité de vieillesse finanszírozta, amely mint láttuk a kereső tevékenységekből származó jövedelem és a helyettesítő jövedelem után fizetendő CSG-ből származó bevétel kedvezményezettje, annak „meghatározásáról” volt szó, amint azt a Bíróság az említett ítélet 40. pontjában kimondta, hogy a CSG-t szociális biztonsági járuléknak vagy az ilyen járulék jellemzőit nem mutató állami forrásnak kell-e tekinteni. A Bíróság – a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítéletek lényeges indokai összegyűjtését követően egy sor megfontolás fényében, különösen arra vonatkozóan, hogy az öregségi támogatást nem kizárólag a CSG-ből finanszírozták, hanem olyan levonásokból, amelyek adójellegét nem vitatták –,ugyanezen ítélet 52. pontjában kimondta, hogy „még ha azt feltételezzük is, hogy a [CSG-nek] a munkajövedelmeken és a helyettesítő jövedelmeken alapuló részét inkább járuléknak kell tekinteni, mint állami forrásokból származó finanszírozásnak, az említett hozzájárulás és a kiegészítő támogatás közötti kapcsolat nem tűnik kellően azonosíthatónak ahhoz, hogy e támogatást járulékalapúnak lehessen tekinteni” (dőlt betűs kiemelés tőlem). Ezen utolsó pont fényében nehéz határozott következtetésre jutni a CSG szociális biztonsági járuléknak minősítését illetően. Ellenben ezen ítélet megerősíti, hogy a CSG az 1408/71 rendelet tárgyi hatálya alá tartozik.

18 – Lásd ebben az értelemben a C-265/04. sz. Bouanich-ügyben 2006. január 19-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-923. o.) 51. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C-170/05. sz. Denkavit Internationaal és Denkavit France ügyben 2006. december 14-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-11949. o.) 45. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Lásd a Bíróság előtt függőben lévő C-298/05. sz. Columbus Container Services ügyben 2007. március 29-én ismertetett indítványom 46. és 47. pontját is.

19 – A francia kormány ugyanis nem tagadja, hogy hatáskörrel rendelkezik ilyen járulékok levonására, valamint Philippe Derouin Egyesült Királyságból származó jövedelméből bármely más szociális biztonsági járulék levonására, objektív szempontok alapján. E megközelítés az alapeljárás körülményei között helyesnek tűnik. Lásd – olyan tagállam esetében, amely szociális járulékot vet ki egy ebben a tagállamban lakó és a társadalombiztosítás által itt biztosított lakosnak mind a lakóhelye szerinti tagállamban, mind a más tagállamokban folyósított nyugdíjakból származó összes jövedelmére – a C-50/05. sz. Nikula-ügyben 2006. július 18-án hozott ítélet (EBHT I-7029. o.) 31. pontját is.

20 – Lásd ebben az értelemben a C-393/99. és C-394/99. sz., Hervein és társai egyesített ügyekben 2002. március 19-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-2829. o.) 52. pontját és a fent hivatkozott Piatkowski-ügyben hozott ítélet 20. pontját.

21 – A fent hivatkozott Piatkowski-ügyben hozott ítélet 32. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

22 – 26. pont.

23 – Ugyanott (31. pont).

24 – Ugyanott (24. pont). Lásd a fent hivatkozott Piatkowski-ügyben hozott ítélet 33. pontját.

25 – A fent hivatkozott Nikula-ügyben hozott ítélet 33. pontja. Lásd ebben az értelemben a C-302/98. sz. Sehrer-ügyben 2000. június 15-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-4585. o.) 36. pontját is.

26 – A C--249/04. sz. ügyben 2005. május 26-án hozott ítélet (EBHT 2005., I-4535. o.).

27 – Dőlt betűvel kiemelés tőlem.

28 – Lásd Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnoknak a Terhoeve-ügyben 1998. április 30-án ismertetett indítványának (a C-18/95. sz. ügyben 1999. január 26-án hozott ítélet [EBHT 1999., I-345. o.]) 68. pontját; a fent hivatkozott Sehrer-ügyben 2000. február 8-án ismertetett indítványának 41. pontját ; a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben 2000. október 24-én ismertetettt indítványának 24. pontját; valamint Jacobs főtanácsnoknak a fent hivatkozott Hervein és társai egyesített ügyekben 2001. április 5-én ismertetett indítványának 55. pontját. Lásd Gulmann főtanácsnoknak a Van Poucke-ügyben 1994. február 2-án ismertetett indítványának 20. pontját is (a C-71/93. sz. ügyben 1994. március 24-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-1101. o.]).

29 – Amint az említett ítélet 15. pontjából kiderül, e járulék jellege a jelen ügybeli CSG és CRDS mintájára vitatottnak tűnt, mivel a nemzeti bíróság úgy vélte, hogy egy ilyen járulék inkább tekinthető „egyfajta válságadónak”, mint az 1408/71 rendelet tárgyi hatálya alá tartozó járuléknak.

30 – A fent hivatkozott Allard-ügyben hozott ítélet 18. és 20. pontja.

31 – Ugyanott 21. és 22. pont.

32 – Ugyanott 23. pont ; dőlt betűs kiemelés tőlem.

33 – Ugyanott 24. pont ; dőlt betűs kiemelés tőlem.

34 – Meg kell jegyezni, hogy a fent hivatkozott Van Poucke-ügyben hozott ítélet 24. pontja, amelyre a fenti hivatkozott Allard-ügyben hozott ítélet 21. pontja utal, helyesen említi a tagmondatot, amelynek hiányát itt kifogásolom.

35 – Hasznosnak bizonyulhat annak kiemelése, hogy a 883/2004 rendelet 13. cikkének (5) bekezdése átvette ezen értelmezést, amely szerint a két vagy több tagállamban munkát végző személyeket úgy kell tekinteni, mintha valamennyi tevékenységüket munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként abban a tagállamban végeznék, és összes jövedelmüket abban a tagállamban kapnák, amelynek jogszabályait a 13. cikk (1)–(4) bekezdésben foglaltakkal összhangban határozták meg.

36 – 60. pont, dőlt betűs kiemelés tőlem.

37 – Ez utolsó állítás a fent hivatkozott Piatkowski-ügyben hozott ítélet 27–29. pontjából következik. Az 1408/71 rendelet ugyanis azáltal, hogy megtiltja az ugyanazon jövedelem utáni kétszeres járulékfizetés előírását a VII. mellékletben említett esetekben, a biztosított személy azon tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozik, ahol munkaviszonyban áll, e tevékenység vonatkozásában, és azon tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozik, ahol önálló vállalkozóként végez munkát, e tevékenység vonatkozásában.

38 – Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Allard-ügyben hozott ítélet 31. pontját.

39 – Ugyanott (28–32. pont és a rendelkező rész 2. pontja).

40 – Lásd különösen a C-279/93. sz. Schumacker-ügyben 1995. február 14-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-225. o.) 21. pontját, a C-264/96. sz. ICI-ügyben 1998. július 16-án hozott ítélet (EBHT 1996., I-4695. o.) 19. pontját; a C-35/98. sz. Verkooijen-ügyben 2000. június 6-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-4071. o.) 32. pontját és a C-55/00. sz. Gottardo-ügyben 2002. január 15-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-413. o.) 32. pontját.

41 – A fent hivatkozott Columbus Container Services ügyben az indítványom 84. pontja.

42 – Lásd különösen a C-385/00. sz. De Groot-ügyben 2002. december 12-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-11819. o.) 93. és 94. pontját, valamint a C-290/04. sz. FKP Scorpio Konzertproduktionen ügyben 2006. október 3-án hozott ítélet (EBHT 2006., I-9641. o.) 55. pontját.

43 – A C-23/92. sz. Grana-Novoa-ügyben 1993. augusztus 2-án hozott ítélet (EBHT 1993., I-4505. o.) 15. pontja.

44 – Lásd különösen a C-227/89. sz. Rönfeldt-ügyben 1991. február 7-én hozott ítélet (EBHT 1991., I-323. o.) 27–29. pontját; a C-277/99. sz. Kaske-ügyben 2002. február 5-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-1261. o.) 27. és 28. pontját, valamint a C-471/99. sz. Martínez Domínguez és társai-ügyben 2002. szeptember 24-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-7835. o.) 28–30. pontját.

45 – A C-475/93. sz. Thévenon-ügyben 1995. november 9-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-3813. o.) 26–28. pontja. Ebben az ügyben a szóban forgó kétoldalú egyezményt 1950-ben kötötték. Lásd a C-31/96–C-33/96. sz. Naranjo Arjona és társai egyesített ügyekben 1997. október 9-én hozott ítélet (EBHT 1997., I-5501. o.) 26. pontját és a C-153/97. sz. Grajera Rodríguez-ügyben 1998. december 17-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-8645. o.) 28. pontját is. Fel kell hívni a figyelmet, hogy ezen ítélkezési gyakorlat egészét a 883/2004 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése lényegében átvette.

46 – Megjegyzem, hogy a 883/2004 rendelet a 8. cikkének (2) bekezdésben átveszi ezen eltérést.

47 – A fent hivatkozott Grana-Novoa-ügyben hozott ítélet 22. pontja és a C-305/92. sz. Hoorn-ügyben 1994. április 28-án hozott ítélet (EBHT 1994., I-1525. o.) 19. pontja.

48 – Megjegyzendő, hogy ilyen értesítési kötelezettség a 883/2004 rendelet 9. cikkének (1) bekezdésében is megjelenik.

49 – Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Hervein és társai ügyben hozott ítélet 51. pontját és a Piatkowski-ügyben hozott ítélet 34. pontját.

50 – A fent hivatkozott C-34/98. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 39. pontja és a C-169/98. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 37. pontja.

51 – Lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben La Pergola főtanácsnok indítványának 9. és 26. pontját, valamint a fent hivatkozott C-169/98. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 36. pontját.

52 – Lásd a C-2/89. sz. Kits van Heijningen ügyben 1990. május 3-án hozott ítélet (EBHT 1990., I-1755. o.) 20. pontját.

53 – Lásd a fent hivatkozott Kits van Heijningen ügyben hozott ítélet 12. pontját; a C-275/96. sz. Kuusijärvi-ügyben 1998. június 11-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-3419. o.) 28. pontját és a C-227/03. sz. Van Pommeren-Bourgondiën ügyben 2005. július 7-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-6101. o.) 34. pontját.