Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

References to this case

Share

Highlight in text

Go





C-443/06. sz. ügy

Erika Waltraud Ilse Hollmann

kontra

Fazenda Pública

(a Supremo Tribunal Administrativo [Portugália] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Közvetlen adók – Az ingatlanjövedelmek megadóztatása – Tőke szabad mozgása – Adóalap – Hátrányos megkülönböztetés – Az adórendszer koherenciája”

Az ítélet összefoglalása

1.        Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – A Bíróság hatásköre – Korlátok

(EK 234. cikk)

2.        Közösségi jog – Elvek – Egyenlő bánásmód – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés

(EK 7. cikk és EK 56. cikk)

3.        Tőke szabad mozgása – Korlátozások – Adójogszabályok

(EK 56. cikk)

1.        Az EK 234. cikk alapján megindított eljárásban a Bíróság nem bírálhatja el a belső jogszabályoknak a közösségi jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségét, tekintettel arra, hogy e jogszabályok értelmezése a nemzeti bíróság feladata, a Bíróság mégis hatáskörrel rendelkezik arra, hogy tájékoztassa a kérdést előterjesztő bíróságot valamennyi olyan, a közösségi jog értelmezésére vonatkozó szempontról, amely lehetővé teszi számára e jogszabályoknak a közösségi jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségének megítélését.

(vö. 18. pont)

2.        Az EK 12. cikk csak a közösségi jog által szabályozott azon esetekben alkalmazható önállóan, amelyekre a Szerződés nem tartalmaz hátrányos megkülönböztetést tiltó különös szabályt. Márpedig a Szerződés, különösen az EK 56. cikk, tartalmaz a tőke szabad mozgásának területén hátrányos megkülönböztetést tiltó különös szabályt.

(vö. 28–29. pont)

3.        Az EK 56. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyben érintetthez hasonló azon nemzeti szabályozás, amely az adott tagállamban található ingatlan átruházásából származó tőkejövedelemre magasabb adóterhet ír elő, ha ezen átruházást valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező személy valósítja meg, mint az abban az államban illetőséggel rendelkező személy által megvalósított, ugyanilyen típusú ügylet során szerzett tőkejövedelemre, amelyben ezen ingatlan található.

Ilyen szabályozás a tőke szabad mozgásának az EK 56. cikkben tiltott korlátozását valósítja meg, mivel a külföldi illetőségűek számára kevésbé vonzóvá teszi a tőkeátruházást azáltal, hogy ez utóbbiakat elriasztja az érintett tagállamba történő ingatlanberuházásoktól, és ennek következtében az e beruházásokkal összefüggő olyan ügyletektől, mint az ingatlanértékesítés.

Mivel a szóban forgó adóztatás az – akár belföldi, akár külföldi illetőségű – adóalanyok egyetlen jövedelemkategóriájára vonatkozik, az adóalanyok mindkét kategóriáját érinti, és az adóköteles jövedelem forrásánál lévő tagállam mindig az érintett tagállam, objektíve nem áll fenn olyan különböző helyzet, amely indokolná a két adóalany-kategória tőkejövedelmének adóztatását érintő eltérő adójogi bánásmódot.

(vö. 39–40., 50., 53–54., 61. pont és a rendelkező rész)







A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2007. október 11.(*)

„Közvetlen adók – Az ingatlanjövedelmek megadóztatása – Tőke szabad mozgása – Adóalap – Hátrányos megkülönböztetés – Az adórendszer koherenciája”

A C-443/06. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Supremo Tribunal Administrativo (Portugália) a Bírósághoz 2006. október 27-én érkezett, 2006. szeptember 28-i határozatával terjesztett elő az előtte

Erika Waltraud Ilse Hollmann

és

a Fazenda Pública

között,

a Ministério Público

részvételével

folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),

tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, R. Silva de Lapuerta, G. Arestis (előadó), J. Malenovský és T. von Danwitz bírák,

főtanácsnok: M. P. Mengozzi,

hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. június 28-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        E. W. I. Hollmann képviseletében A. Torres advogado,

–        a portugál kormány képviseletében L. I. Fernandes, Â. S. Neves és J. M. Leitão, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében R. Lyal és M. Afonso, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 12. cikk, EK 18. cikk, EK 39. cikk, EK 43. cikk és az EK  56. cikk értelmezésére vonatkozik.

2        A jelen kérelmet az E. W. I. Hollmann és a portugál adóhatóságok közötti, az előbbi 2003. évi jövedelmadójáról szóló határozat tárgyában folyamatban lévő eljárás keretében terjesztették elő.

 Jogi háttér

3        A 2001. július 3-i 198/2001. sz. törvényrendelettel módosított, a személyi jövedelemadóról szóló, 1988. november 30-i 442/88. sz. törvény (Código do Imposto sobre o Rendimento das Pessoas Singulares) (Diário da República I. A sorozat, 152. sz., 2001. július 3., a továbbiakban: CIRS) 10. cikke értelmében:

„(1) Értéknövekedést képez az a jövedelem, amely anélkül, hogy vállalkozásból vagy foglalkozásból, tőkéből vagy ingatlanból származónak tekintenék őket, az alábbiakból származik:

a)      az ingatlanokon meglévő dologi jogok visszterhes átruházásából, és minden, a magánvagyonba tartozó ingatlannak önálló jogcímen, tulajdonosa által vállalkozási és szakmai tevékenységre történő felhasználásából;

[...]

(4) Az alábbiak képezik az IRS [személyi jövedelemadó] alá tartozó jövedelmet:

a)      a megszerzés és a vétel költsége közötti különbség, adott esetben az a), b), és c) pontokban, valamint az (1) bekezdésben előírt esetekben a tőkejövedelemnek minősülő rész figyelmen kívül hagyásával;

[...]”

4        A CIRS 13. cikke (1) bekezdésének megfelelően jövedelemadó hatálya alá tartoznak a Portugáliában illetőséggel rendelkező természetes személyek, valamint azok, akik bár nem rendelkeznek a hivatkozott területen illetőséggel, onnan származó jövedelemben részesülnek.

5        A CIRS 15. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja, hogy a Portugáliában illetőséggel rendelkező személyek teljes jövedelme – a portugál területen kívülről származó jövedelmet is beleértve – adóköteles, míg a külföldi illetőségű személyek kizárólag a portugál területről származó jövedelmük tekintetében adókötelesek.

6        A CIRS 18. cikkének rendelkezéseiből következően portugál területen szerzett jövedelemnek számít az ott található ingatatlannal kapcsolatos jövedelem, beleértve az annak átruházásából származó tőkejövedelmet.

7        A CIRS 2001. december 27-i 109 B. sz. törvénnyel (Diário da República I. B sorozat, 298. sz., 2001. december 27.) módosított 43. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1) A tőkejövedelemnek minősülő jövedelem értéke az adott évben elért tőkenyereségek és elszenvedett tőkeveszteségek egyenlege, az alábbi rendelkezésekben foglaltak szerint számítva.

(2) Az előző bekezdésben hivatkozott egyenleg – akár pozitív, akár negatív – értékének mindössze 50%-át kell figyelembe venni a belföldi illetőséggel rendelkező személyek által végrehajtott, a 10. cikk (1) bekezdésének a), c), és d) pontjában felsorolt átruházások esetében.”

[…]”

8        A belföldi illetőségűek tekintetében az adóköteles jövedelmet a különböző kategóriába tartozó, adott évben szerzett jövedelmek összege képezi, amely egy progresszív adókulcsú táblázat alá tartozik.

9        A külföldi illetőségűek esetében a CIRS 72. cikkének (1) bekezdése az ingatlanügyletekből származó jövedelemre egy különös és arányos, 25%-os adókulcsot ír elő.

 Az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

10      E. W. I. Hollmann az alapügy tényállása megvalósulásának ideje óta Németországban rendelkezik lakóhellyel.

11       E. W. I. Hollmann – házastársának halálát követően – 1998-ban egy portugáliai ingatlant örökölt. Ezen ingatlan vagyoni értéke után öröklési és ajándékozási illetéket kellett fizetnie.

12      2003-ban E. W. I. Hollmann eladta a szóban forgó ingatlant, amellyel az átruházás ellenértéke, valamint az öröklési és ajándékozási illeték közötti különbözetnek megfelelő, 619 757,46 eurós tőkejövedelmet szerzett.

13      E. W. I. Hollmann adóköteles nettó jövedelmének megállapításakor a portugál adóhatóság a 2003. évi jövedelemadóról szóló határozatában tőkejövedelmének egészét vette figyelembe, hozzáadva ezen összeget a Portugáliában adóköteles többi jövedelméhez.

14      Az adóhatóság szerint az alapügy felperese nem érvényesíthette a CIRS 43. cikkének (2) bekezdése szerinti előnyös rendelkezéseket, mivel Portugáliától eltérő uniós tagállamban rendelkezik illetőséggel.

15      E. W. I. Hollmann a fent említett határozatot megtámadta a Tribunal administrativo e fiscal de Loulé (louléi közigazgatási és adóügyi bíróság) előtt. Mivel keresetét elutasították, E. W. I. Hollmann ezen ítélet ellen fellebbezést nyújtott be.

16      Ilyen körülmények között a Supremo Tribunal Administrativo (közigazgatási fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Sérti-e az EK 12. cikk, az EK 18. cikk, az EK 39. cikk, az EK 43. cikk és az EK 56. cikk rendelkezéseit a [CIRS] 43. cikkének (2) bekezdése, amely szerint csak a Portugáliában illetőséggel rendelkező személyek esetében alkalmazandó az a szabály, hogy a tőkejövedelemnek csak 50%-a képez adóalapot, míg az Európai Unió többi tagállamában illetőséggel rendelkező adózókat kizárja a fenti korlátozás hatálya alól?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

 Az elfogadhatóságról

17      A portugál kormány és a Bizottság kétségüket fejezték ki az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatóságával kapcsolatban, annak a kérdést előterjesztő bíróság általi megfogalmazása miatt.

18      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy jóllehet az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 234. cikk alapján megindított eljárásban a Bíróság nem bírálhatja el a belső jogszabályoknak a közösségi jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségét, tekintettel arra, hogy e jogszabályok értelmezése a nemzeti bíróság feladata, a Bíróság mégis hatáskörrel rendelkezik arra, hogy tájékoztassa a kérdést előterjesztő bíróságot valamennyi olyan, a közösségi jog értelmezésére vonatkozó szempontról, amely lehetővé teszi számára a belső jogszabályoknak a közösségi jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségének megítélését (lásd e tekintetben a C-338/04. sz., C-359/04. sz. és a C-360/04. sz., Placanica és társai egyesített ügyekben 2007. március 6-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-1891. o.] 37. pontját, és a C-295/05. sz., Asociación Nacional de Empresas Forestales ügyben 2007. április 19-én hozott ítélet 29. pontját, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

19      Másodsorban szintén az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EK 234. cikk szerinti együttműködés keretében egyedül az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelős nemzeti bíróság jogosult az ügy sajátosságaira figyelemmel megítélni azt, hogy egyrészt az ítélethozatala szempontjából szükséges-e az előzetes döntéshozatal, másrészt a Bíróság számára feltett kérdések jelentősek-e. Ennélfogva, ha a nemzeti bíróságok által feltett kérdés valamely közösségi jogi rendelkezés értelmezésére vonatkozik, a Bíróság fő szabály szerint köteles a kérelemről határozni (lásd különösen a fent hivatkozott Asociación Nacional de Empresas Forestales ügyben hozott ítélet 30. pontját és a C-470/03. sz., AGM-COS.MET ügyben 2007. április 17–én hozott ítélet [EBHT 2007., I-2749. o.] 44. pontját).

20      A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés szó szerinti értelme alapján a Bíróságnak a CIRS 43. cikkének (2) bekezdéséhez hasonló belső jogszabályi rendelkezés közösségi joggal való összeegyeztethetőségéről kellene döntenie.

21      Mindazonáltal, bár a Bíróság az ily módon megfogalmazott kérdésre nem válaszolhat, semmi nem gátolja abban, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ adjon azáltal, hogy tájékoztatja minden olyan, a közösségi jog értelmezésére vonatkozó szempontról, amely lehetővé teszi ez utóbbi számára, hogy saját maga döntsön a szóban forgó belső adójogszabályoknak a közösségi jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségéről.

22      Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az EK 12. cikk, az EK 18. cikk, az EK 39. cikk, az EK 43. cikk és az EK 56. cikk rendelkezéseivel ellentétes-e az olyan belső jogi szabályozás, mint az alapeljárásban szóban forgó szabályozás, amely alapján az adott tagállamban található ingatlan átruházásából származó tőkejövedelemre e tagállam magasabb adóterhet ír elő, ha ezen átruházást valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező személy valósítja meg, mint az ingatlan helye szerinti tagállamban illetőséggel rendelkező személy által az ugyanilyen típusú átruházásból szerzett tőkejövedelemre.

 Az alkalmazandó alapelvekről és szabadságokról

23      A kérdést előterjesztő bíróság kérdésében az EK 12. cikkre, az EK 18. cikkre, az EK 39. cikkre, az EK 43. cikkre és az EK 56. cikkre utal.

24      Felmerül tehát a kérdés, hogy az E. W. I. Hollmannéval azonos helyzetben lévő külföldi illetőségű adóalany hivatkozhat-e ezekre a rendelkezésekre.

25      Ami az EK 39. cikket és az EK 43. cikket illeti, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy E. W. I. Hollmann nem azért adta el portugáliai ingatlanát – amely ügylet az alapeljárásban vitatott adófizetéshez vezetett –, hogy a Közösség területén szakmai tevékenységet folytasson, és nem is azért, hogy valamely Németoszágon kívüli, más tagállamban letelepedve gazdasági tevékenységet folytasson.

26      Ugyanezen határozat az EK 18. cikk tekintetében nem tartalmaz olyan elemet, amelyből megállapítható lenne, hogy az alapeljárás felperese azért adta el ingatlanát, hogy az e rendelkezés által számára biztosított jogot gyakorolja.

27      Ennek megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság által bemutatott tényállás tekintetében E. W. I. Hollmann a jelen ügyben nem hivatkozhat az EK 18. cikkre, az EK 39. cikkre és az EK 43. cikkre (lásd e tekintetben a C-345/05. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2006. október 26-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-10633. o.] 15. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

28      Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az EK 12. cikk csak a közösségi jog által szabályozott azon esetekben alkalmazható önállóan, amelyekre a Szerződés nem tartalmaz hátrányos megkülönböztetést tiltó különös szabályt (lásd különösen a C-397/98. sz., Metallgesellschaft és társai ügyben 2001. március 8–án hozott ítélet [EBHT 2001., I-1727. o.] 38. pontját és a C-422/01. sz., Skandia és Ramstedt ügyben 2003. június 26-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-6817. o.] 61. pontját).

29      A Szerződés, különösen annak EK 56. cikke viszont a tőke szabad mozgásának területén a hátrányos megkülönböztetést tiltó különös szabályt tartalmaz (a C-222/04. sz., Cassa di Risparmio di Firenze ügyben 2006. január 10–én hozott ítélet [EBHT 2006., I-289. o.] 99. pontja).

30      A fenti megállapításokból következőn meg kell határozni, hogy az E. W. I. Hollmannhoz hasonló adóalany hivatkozhat-e az EK 56. cikk rendelkezéseire.

31      Ezzel kapcsolatban az ítélkezési gyakorlat kimondja, hogy valamely ingatlanbefektetés megszüntetését érintő, az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló ügylet tőkemozgásnak minősül (lásd e tekintetben a C-222/97. sz., Trummer és Mayer ügyben 1999. március 16-án hozott ítélet [EBHT 1997., I-1661. o.] 24. pontját).

32      Következésképpen az ilyen ügylet az EK 56. cikk alkalmazási körébe tartozik, ennek alapján meg kell tehát vizsgálni a kérdést előterjesztő bíróság kérdését.

 A tőke szabad mozgásáról

33      Előzetesen emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közvetlen adók ugyan a tagállamok hatáskörébe tartoznak, ez utóbbiak azonban e hatáskörüket a közösségi jog tiszteletben tartásával kötelesek gyakorolni (lásd különösen a C-319/02. sz. Manninen-ügyben 2004. szeptember 7-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-7477. o.] 19. pontját, a C-386/04. sz., Centro di Musicologia Walter Stauffer ügyben 2006. szeptember 14-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-8203. o.] 15. pontját és a C-157/05. sz. Holböck-ügyben 2007. május 24-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-4051. o.] 21. pontját).

34      Másrészt az EK 56. cikk értelmében – az EK 58. cikkben foglalt indokokra is figyelemmel – tilos a tagállamok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás.

35      E tekintetben meg kell állpítani, hogy a portugáliai ingatlan visszterhes átruházásából származó tőkejövedelem tekintetében a CIRS különböző rendelkezései eltérő adószabályozást írnak elő attól függően, hogy az adóalany Portugáliában vagy valamely másik tagállamban rendelkezik-e illetőséggel.

36      Így a CIRS 43. cikkének (2) bekezdése alapján a Portugáliában illetőséggel rendelkező személyek portugáliai ingatlan átruházása során szerzett tőkejövedelmének összegét csak annak 50%-áig veszik figyelembe. A CIRS ezzel szemben előírja, hogy a külföldi illetőségű személyek esetében az említett ingatlan átruházásából származó tőkejövedelem megadóztatása annak teljes összegére vonatkozik.

37      Ebből következik, hogy a CIRS vonatkozó rendelkezései alapján a megszerzett tőkejövedelem adóalapja nem egyforma a Portugáliában illetőséggel rendelkező és a külföldi illetőségű személyek esetében. Így ugyanazon portugáliai ingatlan értékesítése során szerzett tőkejövedelem esetén a külföldi illetőségű személyeknek magasabb az adóterhük, mint a belföldi illetőségű személyek adóterhe, következésképpen ez utóbbiaknál kedvezőtlenebb helyzetben vannak.

38      Míg ugyanis a külföldi illetőségű személy teljes megszerzett tőkejövedeleméből álló adóalapjára 25%-os adókulcsot alkalmaznak, a belföldi illetőségű személy azáltal, hogy esetében az általa megszerezett tőkejövedelem adóalapjának felét veszik csak figyelembe, szisztematikusan alacsonyabb adóteher előnyeit élvezheti, függetlenül attól, hogy milyen adókulcs alá esik a teljes jövedelme, mivel – a portugál kormány észrevételei alapján – a belföldi illetőségűek jövedelemadója olyan progresszív adókulcsú táblázat alá tartozik, amelynek a legmagasabb sávja 42%.

39      Következésképpen az alapeljárásban érintetthez hasonló nemzeti szabályozás azzal jár, hogy a külföldi illetőségűek számára a tőkeátruházás kevésbé vonzó azáltal, hogy ez utóbbiakat elriasztja a portugáliai ingatlanberuházásoktól és ennek következtében az e beruházásokkal összefüggő olyan ügyletektől, mint az ingatlanértékesítés.

40      Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a szabad tőkemozgás EK 56. cikkben tiltott korlátozását valósítja meg az, hogy az 50%-os adóalapot kizárólag a Portugáliában illetőséggel rendelkező adóalanyok által megszerezett tőkejövedelemre írják elő, amely a külföldi illetőségűek esetében nem érvényes.

41      Meg kell azonban vizsgálni, hogy igazolható-e ez a korlátozás az EK 58. cikk (1) bekezdésében foglalt indokokkal.

42      Ezen utóbbi rendelkezésnek ugyanezen cikk (3) bekezdésével történő együttes értelmezéséből az következik, hogy a tagállamok nemzeti szabályozásukban különbséget tehetnek a belföldi és a külföldi illetőségű adóalanyok között, amennyiben ez a különbségtétel nem szolgál a szabad tőkemozgásra vonatkozó önkényes megkülönböztetés vagy rejtett korlátozás eszközéül.

43      Amint az már a jelen ítélet 36–38. pontjában megállapításra került, a CIRS 43. cikkének (2) bekezdése a belföldi, illetve külföldi illetőségű adózókat lényegében eltérő adójogi bánásmódban részesíti azáltal, hogy különböző adóalapot ír elő számukra a portugáliai ingatlan átruházásával szerzett tőkejövedelem esetében.

44      Különbséget kell tenni azonban az EK 58. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján megengedett eltérő bánásmód és e cikk (3) bekezdése alapján tiltott önkényes megkülönböztetések között.

45      Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy az alapügyben érintetthez hasonló nemzeti adójogi szabályozást összeegyeztethetőnek lehessen tekinteni a Szerződésnek a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseivel, az szükséges, hogy az eltérő bánásmód objektíve össze nem hasonlítható helyzetekre vonatkozzon, vagy nyomós közérdek alapján indokolható legyen (lásd a fent hivatkozott Manninen-ügyben hozott ítélet 28. és 29. pontját, a C-512/03. sz. Blanckaert-ügyben 2005. szeptember 8-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-7685. o.] 42. pontját és a C-265/04. sz. Bouanich-ügyben 2006. január 19-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-923. o.] 38. pontját).

46      Az előző pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében meg kell vizsgálni először is azt, hogy a jövedelemadóban mutatkozó, attól függő különbség, hogy a portugáliai ingatlan átruházásából származó tőkejövedelmet belföldi vagy külföldi illetőségű személy szerezte, objektíve össze nem hasonlítható helyzetekre vonatkozik-e.

47      E tekintetben a portugál kormány előadja, hogy a két adóalany-kategória helyzete különböző, ami tökéletesen igazolja ezt az eltérő bánásmódot. Az adóalap 50%-ra történő korlátozása csak a belföldi illetőségű személyeket érintheti, mivel ez utóbbiak teljes jövedelmükkel progresszív adókulcsú táblázat alá tartoznak. Ezzel szemben a külföldi illetőségű személyek csak a portugál területen szerzett jövedelmük után adóznak. Más szóval az alapügyben érintetthez hasonló nemzeti szabályozás által előírt mechanizmus célja, hogy azon belföldi illetőségű személyek, akik a külföldi illetőségű személyekkel ellentétben progresszív adó alá tartoznak, ne legyenek hátrányban.

48      Ezenkívül a portugál kormány úgy véli, hogy a külföldi illetőségű személyek esetében alkalmazott különböző adóalapból adódó eltérő adójogi bánásmódot a belföldi és külföldi illetőségű személyek esetében alkalmazandó jövedelemadó általános rendszerével összefüggésben kell értelmezni.

49      A portugál kormány ezen érveléssel azt állítja, hogy a külföldi illetőségű személyek esetében a tőkejövedelemre alkalmazandó eltérő adóalap előírása a jövedelemadó rendszerének, és különösen a belföldi és külföldi illetőségű személyekre alkalmazandó eltérő adómértéknek a figyelembevételével igazolható. A belföldi illetőségű személyek esetében ugyanis az adóköteles jövedelmet a különböző kategóriába tartozó jövedelmek összege képezi – beleértve az évente szerzett tőkejövedelmet –, amely progresszív adókulcsú táblázat alá tartozik, míg a külföldi illetőségű személyekre a CIRS különös és arányos adókulcsot ír elő.

50      Meg kell állapítani, hogy először is az alapügyben az ingatlanátruházásból származó tőkejövedelem adóztatása az – akár belföldi, akár külföldi illetőségű – adóalanyok egyetlen jövedelemkategóriájára vonatkozik, másodszor az az adóalanyok mindkét kategóriáját érinti, harmadszor pedig az adóköteles jövedelem forrásánál lévő tagállam mindig a Portugál Köztársaság.

51      E tekintetben különösen fontos megállapítani, amint az a jelen ítélet 38. pontjából is következik, hogy a belföldi illetőségű személy által szerzett tőkejövedelem adóalapja felének a figyelembevétele, összefüggésben azzal a ténnyel, hogy a belföldi illetőségű személy jövedelemadója progresszív adókulcsú táblázat alá tartozik, amelynek legmagasabb sávja 42%, a külföldi illetőségű személyre vonatkozó ugyanezen adózási feltételek mellett ez utóbbiak tekintetében nagyobb adóteherhez vezet.

52      Ilyen körülmények között a jelen ügyben a portugál kormány által előadott érvelésnek nem lehet helyt adni.

53      A fentiekből következik, hogy objektíve nem áll fenn olyan különböző helyzet, amely indokolná a két adóalany-kategória tőkejövedelmének adóztatását érintő eltérő adójogi bánásmódot. Következésképpen az olyan helyzet, mint E. W. I. Hollmanné, összehasonlítható a belföldi illetőségű személyek helyzetével.

54      Ebből következik, hogy az alapügyben érintetthez hasonló nemzeti szabályozás a külföldi illetőségű személyek tekintetében eltérő adójogi bánásmódot teremt, mivel magasabb tőkejövedelem-adóztatást, és így nagyobb adóterhet tesz lehetővé, mint az objektíve összehasonlítható helyzetben lévő belföldi illetőségű személyek esetében.

55      Másodszor a nyomós közérdeken alapuló igazolással kapcsolatban a portugál kormány a nemzeti adórendszer koherenciája megőrzésének szükségességére hivatkozik.

56      Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a nemzeti adózási rendszer koherenciája megőrzésének szükségessége igazolhatja a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlásának korlátozását. Az ilyen igazolásra alapított érvek azonban kizárólag akkor helytállóak, ha közvetlen kapcsolat állapítható meg az adott adóelőny és az ezen előnynek valamely meghatározott adóteherrel történő kiegyenlítése között (a C-471/04. sz., Keller Holding ügyben 2006. február 23-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-2107. o.] 40. pontja, a C-347/04. sz., Rewe Zentralfinanz ügyben 2007. március 29–én hozott ítélet [EBHT 2007., I-2647. o.] 62. pontja és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57      A jelen ügyben a portugál kormány előadja, hogy az ingatlanátruházásból származó tőkejövedelem esetében figyelembe kell venni az adórendszer célját és logikáját. E tekintetben a szóban forgó adórendszer célja annak elkerülése, hogy a belföldi illetőségű személyek a tőkejövedelem-adóztatás keretében rájuk alkalmazandó progresszív adómérték miatt hátrányt szenvedjenek. Lényegében a belföldi illetőségű személyek tekintetében közvetlen kapcsolat áll fenn a tőkejövedelem-adóztatás során alkalmazott, felére csökkentett adóalapból származó adóelőny és a teljes jövedelmükre alkalmazandó progresszív adókulcs között.

58      Amint azonban a jelen ítélet 38. pontjából kitűnik, a belföldi illetőségű személyeknek nyújtott adóelőny, amely a tőkejövedelem-adóztatás során alkalmazott, felére csökkentett adóalapból áll, mindenesetre nagyobb, mint a jövedelmükre alkalmazandó progresszív adókulcsból adódó ezzel szemben álló hátrány.

59      Ezáltal nem állapítható meg közvetlen kapcsolat az említett adóelőny és az ezen előnynek valamely meghatározott adóteherrel történő kiegyenlítése között.

60      Következésképpen meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó adójogi szabályozásból fakadó korlátozás nem indokolható a nemzeti adózási rendszer koherenciája megőrzésének szükségességével.

61      A fenti megállapításokra tekintettel a kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 56. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyben érintetthez hasonló azon nemzeti szabályozás, amely az adott tagállamban – a jelen esetben Portugáliában – található ingatlan átruházásából származó tőkejövedelemre magasabb adóterhet ír elő, ha ezen átruházást valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező személy valósítja meg, mint az abban az államban illetőséggel rendelkező személy által megvalósított, ugyanilyen típusú ügylet során szerzett tőkejövedelemre, amelyben az ingatlan található.

 A költségekről

62      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

Az EK 56. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyben érintetthez hasonló azon nemzeti szabályozás, amely az adott tagállamban – a jelen esetben Portugáliában – található ingatlan átruházásából származó tőkejövedelemre magasabb adóterhet ír elő, ha ezen átruházást valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező személy valósítja meg, mint az abban az államban illetőséggel rendelkező személy által megvalósított, ugyanilyen típusú ügylet során szerzett tőkejövedelemre, amelyben az ingatlan található.

Aláírások

*Az eljárás nyelve: portugál.