Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

References to this case

Share

Highlight in text

Go


C-350/10. sz. ügy

Nordea Pankki Suomi Oyj

(a Korkein hallinto-oikeus [Finnország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Hatodik héairányelv – 13. cikk, B. rész, d) pont, 3. és 5. alpont – Adómentességek – Átutalások és fizetések – Értékpapírokra vonatkozó ügyletek – Elektronikus üzenetküldési szolgáltatások pénzügyi intézmények számára”

Az ítélet összefoglalása

Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adók – Közös hozzáadottértékadó-rendszer – A hatodik irányelvben meghatározott adómentességek – A 13. cikk B. része d) pontjának 3. és 5. alpontjában foglalt banki ügyletek

(77/388 tanácsi irányelv, 13. cikk, B. rész, d) pont, 3. és 5. alpont)

A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 3. és 5. alpontját akként kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben foglalt hozzáadottértékadó-mentesség nem terjed ki az olyan, pénzügyi intézmények számára nyújtott elektronikus üzenetküldési szolgáltatásokra, mint amilyenek a SWIFT-szolgáltatások.

Mivel a SWIFT-szolgáltatások olyan elektronikus üzenetküldési szolgáltatások, amelyek egyetlen célja az adattovábbítás, közvetlenül nem biztosítják a hatodik irányelv 13. cikke B. része d) pontjának említett 3. és 5. alpontjában nevesített egyik ügylet funkcióit sem, vagyis azokat, amelyek pénzeszköz-, illetve értékpapírmozgásra irányulnak, és így nem is rendelkeznek azok sajátosságaival.


(vö. 34., 40. pont és a rendelkező rész)







A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2011. július 28.(*)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Hatodik HÉA-irányelv – 13. cikk, B. rész, d) pont, 3. és 5. alpont – Adómentességek – Átutalások és fizetések – Értékpapírokra vonatkozó ügyletek – Elektronikus üzenetküldési szolgáltatások pénzügyi intézmények számára”

A C-350/10. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Korkein hallinto-oikeus (Finnország) a Bírósághoz 2010. július 12-én érkezett, 2010. július 8-i határozatával terjesztett elő

a Nordea Pankki Suomi Oyj

által indított eljárásban,

A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),

tagjai: J.-C. Bonichot tanácselnök, K. Schiemann, L. Bay Larsen, C. Toader (előadó) és E. Jarašiūnas bírák,

főtanácsnok: P. Cruz Villalón,

hivatalvezető: C. Strömholm tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. május 10-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        a Nordea Pankki Suomi Oyj képviseletében L. Äärilä oikeustieteen kandidaatti,

–        a finn kormány képviseletében H. Leppo, meghatalmazotti minőségben,

–        a belga kormány képviseletében J.-C. Halleux, M. Jacobs és C. Pochet, meghatalmazotti minőségben,

–        a német kormány képviseletében T. Henze, meghatalmazotti minőségben,

–        a görög kormány képviseletében F. Dedousi, M. Germani és M. Tassopoulou, meghatalmazotti minőségben,

–        az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében H. Walker, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében I. Koskinen és L. Lozano Palacios, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o., a továbbiakban: hatodik irányelv) 13. cikke B. része d) pontja 3. és 5. alpontjának értelmezésére vonatkozik.

2        E kérelmet a Nordea Pankki Suomi Oyj (a továbbiakban: Nordea) társaság és a finn adóhatóság között folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: HÉA) visszaigénylésének elutasítása tárgyában.

 Jogi háttér

 Az uniós jog

3        A hatodik irányelv 2. cikke előírja:

„A [HÉA] alá tartozik:

1.      az adóalany által belföldön ellenszolgáltatás fejében teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás;

[...]”

4        A hatodik irányelv 13. cikkének B. pontja így rendelkezik:

„Az egyéb közösségi rendelkezések sérelme nélkül, az általuk meghatározott feltételek mellett a tagállamok mentesítik az adó alól a következőket, annak érdekében, hogy biztosítsák az ilyen mentességek megfelelő és egyértelmű alkalmazását, valamint, hogy megakadályozzák az adókijátszásokat, az adókikerüléseket és az esetleges visszaéléseket:

[...]

d)      a következő ügyletek

[...]

3.      azon ügyletek, beleértve a közvetítést is, amelyek a betétekre, a folyószámlákra, a fizetésekre, az átutalási forgalomra, a követelésekre, a csekkekre és az egyéb forgatható értékpapírokra vonatkoznak, kivéve a követelésbehajtást […];

[...]

5.      azon ügyletek, beleértve a közvetítést is, de kivéve a kezelést és a letéti kezelést, amelyek részvényekre, gazdasági társaságokban vagy egyesületekben megtestesülő részesedésre, adóskötelezvényekre vagy egyéb értékpapírokra vonatkoznak, a következők kivételével:

–        termékek feletti rendelkezési jogot megtestesítő okmányok,

–        az 5. cikk (3) bekezdése szerinti jogok vagy értékpapírok;

[...]”

 A nemzeti jog

5        Az 1994. december 29-i törvénnyel (1486/1994) módosított, a HÉÁ-ról szóló 1993. december 30-i törvény (Arvonlisäverolaki 1501/1993, a továbbiakban: AVL) 1. §-a (1) bekezdésének 1. pontja értelmében a gazdasági tevékenység keretében Finnországban értékesített áruk vagy szolgáltatások után az állam részére HÉÁ-t kell fizetni.

6        Az AVL 9. §-ának (1) bekezdéséből következik, hogy amennyiben a külföldi személy nem rendelkezik állandó finnországi székhellyel, és az AVL 12. §-ának (2) bekezdése alapján nem kérelmezte HÉA-alanyként történő nyilvántartásba vételét, akkor az adót a külföldi személy által Finnországban értékesített áruk vagy szolgáltatások után a vevő köteles megfizetni.

7        Az AVL 41. §-a értelmében a pénzügyi szolgáltatások értékesítése nem HÉA-köteles. E törvény 42. §-a (1) bekezdésének 4. és 6. pontja alapján a fizetési műveletek és az értékpapírokra vonatkozó ügyletek pénzügyi szolgáltatásnak minősülnek.

8        Az AVL 42. § (3) bekezdése előírja, hogy értékpapírokra vonatkozó ügyletnek minősül a részvények, az azokhoz hasonló értékpapírok, valamint a követelést megtestesítő és származtatott eszközök értékesítése, illetve közvetítése, ideértve a dematerializált értékpapírokat is.

 Az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

9        A Nordea a svédországi székhelyű Nordea Bank AB leányvállalata. Olyan kereskedelmi bankról van szó, amelynek tevékenysége kiterjed a lakossági és a vállalati ügyfélkörre is. Más banki tevékenységek mellett értékpapír- és devizakereskedelmet, illetve -közvetítést folytat, befektetési szolgáltatásokat nyújt, valamint vagyonkezelési tevékenységet végez. A Nordea a Nordea-csoport által alkotott HÉA-csoport képviselője.

10      A Nordea szolgáltatásokat vásárolt a Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication – SWIFT SC-től (a továbbiakban: SWIFT), amely szövetkezet több mint kétezer pénzügyi intézmény közös tulajdonában van, amelyek több mint kétszáz országban rendelkeznek székhellyel.

11      A SWIFT az egész világot behálózó elektronikus üzenetküldési szolgáltatást üzemeltet pénzügyi intézmények számára (a továbbiakban: SWIFT-szolgáltatások), amely lehetővé teszi, hogy több mint kilencezer bank, pénzügyi intézmény, értékpapír-letétkezelő társaság és egyéb vállalati ügyfél egymás között szabványosított pénzügyi üzeneteket cseréljen a SWIFT által kifejlesztett számítógépes szoftver és a SWIFT kódolt nemzetközi adatátviteli hálózata segítségével. Az általa létrehozott és fenntartott adatátviteli hálózatnak köszönhetően a SWIFT végzi többek között a bankközi fizetésekre és az értékpapírügyletekre vonatkozó üzenetek feldolgozását. A SWIFT-tagsággal rendelkező pénzügyi intézmények saját számítástechnikai berendezéseiken keresztül egy különleges SWIFT-csatlakozás („gateway”) útján kapcsolódnak a hálózathoz. E szolgáltatások igénybevételéhez a SWIFT előírja az általa előzetesen jóváhagyott számítástechnikai eszköz használatát.

12      A bankközi fizetési forgalmat nemzeti és nemzetközi fizetésekre lehet felosztani. A SWIFT-szolgáltatásokat főként a nemzetközi fizetésekre használják, de folyamatosan növekszik a nemzeti fizetések aránya.

13      A kérdést előterjesztő bíróság szerint a bankközi fizetéseket érintő üzenettovábbítási folyamat úgy néz ki, hogy amennyiben üzenetet küldenek a SWIFT-hálózatba, akkor a küldő bank megkapja az első átvételi igazolást („acknowledgement”) arról, hogy az üzenetet a SWIFT általi feldolgozásra átvették. E formalitással veszi kezdetét a SWIFT pénzügyi felelőssége aziránt, hogy a szóban forgó üzenetet továbbítja, és hogy a műveletet az üzenetnek megfelelően végrehajtja. A szóban forgó üzenetben feltüntetett megbízás azt követően válik visszavonhatatlanná, hogy az első átvételi igazolás megérkezett. Amint a fogadó bank a SWIFT-rendszer felé igazolja ezen üzenet átvételét, megszűnik a SWIFT felelőssége a tranzakció végrehajtásáért. A SWIFT ezzel egy időben a megbízó banknak igazolást küld az üzenet kézbesítéséről.

14      A fenti fizetési műveleteken kívül a SWIFT-szolgáltatásokat a határokon átnyúló értékpapírügyletek lebonyolítása során is használják. A kérdést előterjesztő bíróság szerint csak az nyújt védelmet harmadik személyekkel szemben, ha a részvényeket SWIFT-szolgáltatások segítségével lekönyvelik az ügyfél értékpapírszámláján, noha az értékpapírok feletti tulajdonjog már az ügylet tőzsdei teljesítésének időpontjában átszáll. A SWIFT felelőssége az értékpapírügyletekkel kapcsolatos üzenetek tekintetében hasonló, mint a bankközi fizetési forgalom kapcsán ismertetett felelősség.

15      A SWIFT a banktitok védelme érdekében csak a SWIFT-üzenetek azon adatmezőit nyithatja meg és képes megnyitni, amelyek annak megállapításához szükségesek, hogy az üzenetek megfelelnek az üzenettovábbítási szabványoknak.

16      A Nordea SWIFT-szolgáltatásokkal, SWIFT-csatlakozással és annak fenntartásával kapcsolatos kiadásai a 2001-es üzleti évben 1 999 559,96 eurót tettek ki. Ezen összeg után fordított adózás alapján 439 903,19 euró HÉÁ-t fizetett.

17      A Konserniverokeskus (kiemelt adózók hivatala) 2006. február 22-i határozatával elutasította a Nordea által a 2001-es üzleti év vonatkozásában benyújtott HÉA-visszaigénylést. A kérelem a SWIFT-szolgáltatások után 2001 decemberében megfizetett HÉÁ-ra vonatkozott.

18      A Nordea a Helsingin hallinto-oikeushoz (helsinki közigazgatási bíróság) fordult, és kérte a Konserniverokeskus határozatának megsemmisítését, valamint a fordított adózás alapján a SWIFT-szolgáltatások után megfizetett HÉA visszatérítését.

19      A Helsingin hallinto-oikeus 2008. február 29-i határozatával – a hatályos nemzeti jogi rendelkezésekre, a hatodik irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 3. alpontjára, valamint a C-2/95. sz. SDC-ügyben 1997. június 5-én hozott ítéletre (EBHT 1997., I-3017. o.) hivatkozva – elutasította a Nordea keresetét.

20      A Nordea ezen utóbbi határozat ellen fellebbezést nyújtott be a Korkein hallinto-oikeushoz, amely úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell-e értelmezni a [hatodik irányelv] 13. cikke B. része d) pontjának 3. és 5. alpontját, hogy a pénzügyi intézmények közötti fizetési forgalom és értékpapírügyletek lebonyolítása során igénybe vett – a jelen végzés 1. pontjában ismertetett – SWIFT-szolgáltatások mentesek a HÉA alól?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

 Előzetes észrevételek

21      Mielőtt megvizsgálnánk az olyan SWIFT-szolgáltatásokra vonatkozó esetleges adómentesség jogalapját, mint amelyek az alapügyben szerepelnek, meg kell állapítani, hogy e SWIFT-szolgáltatások – nem vitatottan – a hatodik irányelv hatálya alá tartoznak, mivel ezen irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében ellenszolgáltatás fejében teljesített szolgáltatásnyújtásnak minősülnek, tekintettel arra, hogy a pénzügyi intézményi ügyfelek és a SWIFT között jogviszony áll fenn, és az a díj, amelyet a SWIFT az ügyfeleitől kap, az e vállalkozás által nekik nyújtott szolgáltatások tényleges ellenértékét képezi (lásd ebben az értelemben a C-540/09. sz. Skandinaviska Enskilda Banken ügyben 2011. március 10-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 18. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

22      Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a hatodik irányelv 13. cikkében előírt adómentességek az uniós jog autonóm fogalmainak minősülnek, amelyek célja annak elkerülése, hogy a HÉA-rendszer alkalmazása tagállamonként eltérjen (lásd a fent hivatkozott Skandinaviska Enskilda Banken ügyben hozott ítélet 19. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

23      Arra is emlékeztetni kell, hogy a hatodik irányelv 13. cikkében foglalt adómentességek leírására használt kifejezéseket szigorúan kell értelmezni, mivel ezek kivételt jelentenek a főszabályhoz képest, miszerint az adóalany által ellenszolgáltatás fejében teljesített minden szolgáltatásnyújtás után HÉÁ-t kell fizetni (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Skandinaviska Enskilda Banken ügyben hozott ítélet 20. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

 A SWIFT-szolgáltatások HÉA-mentessége

24      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nyújtott szolgáltatások akkor minősülnek a hatodik irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 3. és 5. alpontja szerinti adómentes ügyleteknek, ha azok átfogóan értékelve önálló egységet alkotnak, és arra irányulnak, hogy ellássák az e rendelkezésben leírt egyik szolgáltatás jellemző és annak lényegéhez tartozó funkcióit. Az ezen irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 3. alpontja szerinti átutalásokra vonatkozó ügyletek esetében követelmény, hogy a nyújtott szolgáltatás pénzmozgással járjon, és változást eredményezzen a jogi és pénzügyi helyzetben. Az említett irányelv szerinti adómentes szolgáltatást meg kell különböztetni az olyan puszta dologi vagy technikai jellegű szolgáltatásnyújtástól, mint amilyen például a számítástechnikai rendszer banki rendelkezésre bocsátása. E célból a nemzeti bíróságnak különösen a szolgáltatást nyújtó személy bankokkal szembeni felelősségét, pontosabban pedig azt a kérdést kell tisztáznia, hogy e felelősség csak technikai szempontokat érint-e, vagy kiterjed az ügyletek jellemző és lényegi elemeire is (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott SDC-ügyben hozott ítélet 66. pontját, valamint a C-235/00. sz. CSC Financial Services ügyben 2001. december 13-án hozott ítélet (EBHT 2001., I-10237. o.) 25. és 26. pontját).

25      A Bíróság azt is kimondta, hogy az átutalás olyan ügylet, amely valamely pénzösszegnek az egyik bankszámláról a másikra történő áthelyezésére irányuló megbízás teljesítéséből áll. Különösen az jellemzi, hogy változást idéz elő egyrészről a megbízást adó személy és a kedvezményezett közötti, másrészről pedig az e személyek, illetve a bankjuk közötti, valamint adott esetben a bankok közötti jogi és pénzügyi helyzetben. Továbbá az ügylet, amely e változást előidézi, maga a számlák közötti pénzmozgás, annak okától függetlenül (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott SDC-ügyben hozott ítélet 53. pontját).

26      Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a hatodik irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 3. alpontja szerinti átutalási és fizetési ügyletekre vonatkozó elemzés főszabály szerint és értelemszerűen érvényes a hatodik irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 5. alpontja szerinti értékpapírügyletekre is (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott CSC Financial Services ügyben hozott ítélet 27. pontját, valamint a fent hivatkozott Skandinaviska Enskilda Banken ügyben hozott ítélet 33. pontját).

27      Így nincs akadálya annak, hogy a pénzügyi intézmények ügyfeleivel közvetlen kapcsolatban nem álló, külső szolgáltatókra bízott szolgáltatások mentesüljenek a HÉA alól (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott SDC-ügyben hozott ítélet 59. pontját), feltéve ha e szolgáltatások átfogóan értékelve önálló egységet alkotnak, és arra irányulnak, hogy ellássák a hatodik irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 3. és 5. alpontjában nevesített ügyletek jellemző és lényegi funkcióit.

28      Ahhoz, hogy megítélhessük, hogy a SWIFT-szolgáltatások megfelelnek-e ennek a követelménynek, meg kell vizsgálni, hogy egyrészről e szolgáltatások nyújtása olyan jogi és pénzügyi változásokat eredményezhet-e, amelyek hasonlóak azokhoz a változásokhoz, amelyeket a bankközi fizetések vagy maguk az értékpapírügyletek idéznek elő, másrészről pedig, hogy a SWIFT ügyfeleivel szemben viselt felelőssége csak technikai szempontokat érint-e, vagy kiterjed az említett pénzügyi műveletek jellemző és lényegi elemeire is.

29      Az első szemponttal kapcsolatban a Nordea egyrészt úgy érvel, hogy a gyakorlatban képtelenség SWIFT-szolgáltatások nélkül lebonyolítani a nemzetközi fizetéseket és a határokon átnyúló értékpapírügyleteket, másrészt pedig csak az értékpapíroknak az ügyfél értékpapírszámláján történő lekönyvelése nyújt védelmet harmadik személyekkel szemben, még akkor is, ha a részvények tulajdonjoga már az ügylet tőzsdei teljesítésének időpontjában, a SWIFT-rendszerbe küldött üzenetek továbbítása előtt átszáll, így e szolgáltatások magától értetődően befolyásolják a pénzügyi intézmények, valamint ügyfeleik jogi és pénzügyi helyzetét.

30      Ugyanakkor, amint a kérdést előterjesztő bíróság, valamennyi észrevételt benyújtó tagállam, valamint az Európai Bizottság is jelezte, és anélkül, hogy ezt a Nordea vitatta volna, a SWIFT-szolgáltatások olyan elektronikus üzenetküldési szolgáltatások, amelyek segítségével kódolt formában és megbízhatóan fizetési megbízásokat és értékpapírügyletekre vonatkozó megbízásokat továbbítanak az egyik pénzügyi intézményből a másikba, miközben a SWIFT nem fér hozzá az így továbbított üzenetek közvetlen tartalmához.

31      Még ha feltételezzük is, hogy a SWIFT-szolgáltatás, amint a Nordea állítja, több üzletágban is nélkülözhetetlen, és az egyedül szóba jöhető megoldás, önmagában abból a körülményből, hogy valamely adómentes ügylet egyik eleme nélkülözhetetlen a teljesítéshez, nem vonható le az a következtetés, hogy az ezen elemnek megfelelő szolgáltatás adómentes (a fent hivatkozott SDC-ügyben hozott ítélet 65. pontja).

32      Az sem vitatott, hogy noha a pénzátutalási megbízásokat vagy bizonyos értékpapírügyletek teljesítésére irányuló megbízásokat biztonsági okokból a SWIFT által jóváhagyott számítástechnikai rendszeren keresztül kell továbbítani, e pénzeszközök, vagy adott esetben ezen értékpapírok tekintetében a tulajdonjog-átruházást kizárólag és közvetlenül a pénzügyi intézmények bonyolítják a saját ügyfeleikkel szemben fennálló jogviszony keretében.

33      A jelen ítélet 24–26. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy azok a jogi és pénzügyi változások, amelyek alapján valamely ügylet HÉA-mentesnek minősülhet, csakis a pénzeszközök vagy értékpapírok feletti tulajdonjog tényleges vagy feltételes átruházásából eredhetnek, anélkül hogy szükséges lenne, hogy az így teljesített ügylet harmadik személyekkel szemben érvényesíthető legyen.

34      Következésképpen a SWIFT-szolgáltatások, mivel olyan elektronikus üzenetküldési szolgáltatások, amelyek egyetlen célja az adattovábbítás, közvetlenül nem biztosítják a hatodik irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 3. és 5. alpontjában nevesített egyik ügylet funkcióit sem, vagyis azokat, amelyek pénzeszköz-, illetve értékpapírmozgásra irányulnak, és így nem is rendelkeznek azok sajátosságaival.

35      A második szemponttal kapcsolatban a Nordea előadja, hogy a SWIFT igen széles körű gazdasági felelőssége a pénzügyi üzenetek pontos és kódolt továbbításáért, amely káreseményenként legfeljebb évi 75 millió euróig, illetve éves szinten legfeljebb 150 millió euróig terjed, valamint az, hogy a SWIFT jótáll a pénzmozgások szabályos lebonyolításáért, azt jelenti, hogy a SWIFT-szolgáltatások nem tisztán technikai jellegűek.

36      Ugyanakkor a SWIFT felelősségével együtt járó pénzügyi következmények súlya nem lehet releváns annak megítélése során, hogy e felelősség kiterjed-e az alapügybeli pénzügyi műveletek jellemző és lényegi elemeire.

37      Ezenkívül – amint a belga kormány is jelezte – a SWIFT honlapján elérhető 2010. január 1-jei SWIFT általános szerződési feltételek („Swift General Terms and Conditions”) 4. pontja szerint e vállalkozás szerződéses kötelezettségei csupán az üzenetküldési szolgáltatások technikai részére, így különösen a szoftvertelepítésre, -aktiválásra, -csatlakoztatásra, -karbantartásra és a szoftverlicenciákra korlátozódnak, ennélfogva a SWIFT felelőssége csak arra terjed ki, hogy a pénzügyi üzeneteket a jóváhagyott számítástechnikai rendszeren keresztül megfelelően továbbítja.

38      Ezért – amint a jelen ítélet 34. pontjából levont következtetés is mutatja, és valamennyi észrevételt benyújtó tagállam, valamint a Bizottság is állította – a SWIFT szerződéses felelőssége a Nordeával szemben kizárólag arra a kötelezettségre terjed ki, hogy garantálja a továbbított adatok biztonságát és sértetlenségét, valamint hogy orvosolja azt az esetleges sérelmet, amelyet a hibás vagy késedelmes adattovábbítás idéz elő.

39      Ebből következően meg kell állapítani, hogy az alapügyben a SWIFT felelőssége technikai szempontokra korlátozódik, és nem terjed ki az alapügybeli pénzügyi műveletek sajátos és lényegi elemeire.

40      A fenti megfontolások alapján a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a hatodik irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 3. és 5. alpontját akként kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben foglalt HÉA-mentesség nem terjed ki az olyan SWIFT-szolgáltatásokra, mint amelyek az alapügyben szerepelnek.

 A költségekről

41      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 3. és 5. alpontját akként kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben foglalt hozzáadottértékadó-mentesség nem terjed ki az olyan, pénzügyi intézmények számára nyújtott elektronikus üzenetküldési szolgáltatásokra, mint amelyek az alapügyben szerepelnek.

Aláírások

*Az eljárás nyelve: finn.