Available languages

Taxonomy tags

Info

References in this case

Share

Highlight in text

Go

JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2014. szeptember 4.(1)

C-87/13. sz. ügy

Staatssecretaris van Financiën

kontra

X

(A Hoge Raad der Nederlanden [Holland Királyság] által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Adójogszabályok – Letelepedés szabadsága – Nemzeti jövedelemadó – A karbantartási ráfordítások emelt összegű levonása egy saját lakásul szolgáló belföldi műemlék esetében – Holland állampolgár, aki egy műemléki védelem alatt álló épületben lakik Belgiumban, Hollandiában folytat keresőtevékenységet, és ott tartozik teljes körű adókötelezettség alá”





I –    Bevezetés

1.        A Holland Királyság adóügyi eszközökkel kívánja előmozdítani kulturális örökségségének megőrzését. Ezért a hollandiai műemlékek megőrzésének céljára emelt összegű adójogi levonást biztosít.

2.        Az alapjogvita egy holland állampolgárt érint, aki ugyan szintén egy műemléki védelem alatt álló, de Belgiumban található épületben lakik, és karbantartja azt. Jóllehet teljes jövedelme után Hollandiában adózik, nem kap adójogi támogatást a belgiumi műemlék megőrzéséhez. A Holland Királyság ugyanis csak hollandiai műemlékeket kíván támogatni. A jelen eljárásban a Bíróságnak azt kell tisztáznia, hogy a támogatás e nemzeti kulturális örökségre történő korlátozása összhangban van-e az alapvető szabadságokkal.

II – Jogi háttér

3.        A holland Wet inkomstenbelasting 2001 2004. évi változata (a továbbiakban: a jövedelemadóról szóló holland törvény) 2.5. cikkének (1) bekezdése értelmében valamely másik tagállam lakosa úgy is dönthet, hogy Hollandiában belföldi illetőségű adózóként kezeljék.

4.        A jövedelemadóról szóló holland törvény értelmében mind a bérbe adott, mind a saját lakásul szolgáló, valamely adózó tulajdonát képező lakásokból származó jövedelmet adó terheli. A saját lakásul szolgáló lakásokból származó jövedelmet a lakás értékének bizonyos százalékában határozzák meg.

5.        A saját lakásul szolgáló lakásokból származó jövedelemből korlátozott mértékben levonhatók a lakással kapcsolatos kiadások. Az ezeket meghaladó ráfordítás egy műemléki védelem alatt álló épület esetében úgynevezett személyhez kötött levonásként vonható le. E szabályozás vonatkozik a bérbe adott épületekre is. A jövedelemadóról szóló holland törvény 6.31. cikke értelmében a levonás feltétele, hogy az épület szerepeljen a Monumentenwet 1988 (a továbbiakban: a műemlékek védelméről szóló holland törvény) 6. vagy 7. cikke szerinti nyilvántartások valamelyikében. E rendelkezéseket a kérdést előterjesztő bíróság úgy értelmezi, hogy csak Hollandiában található épületek bejegyzésére van lehetőség.

III – Az alapjogvita

6.        Az alapjogvita tárgyát az X-szel szemben a 2004-es év vonatkozásában hozott, a holland jövedelemadóról szóló határozat képezi.

7.        X holland állampolgársággal rendelkezik. 2004-ben X Hollandiából egy belgiumi kastélyba helyezte át lakóhelyét. X a kastély tulajdonosa, amely a belga jog alapján környezetével együtt műemlékként, illetve településképként védelem alatt áll. X Hollandiában továbbra is egy társaság ügyvezetőjeként tevékenykedett, amelynek ő az egyedüli társasági tagja. Belgiumban nincs keresőtevékenységből származó jövedelme.

8.        A 2004. évi holland jövedelemadó szempontjából X-et kérelmére belföldi illetőségű adózóként kezelték. Adóbevallásában X 18 140 eurót vont le személyhez kötött levonásként a belgiumi kastéllyal kapcsolatos karbantartási ráfordításokkal és amortizációs költségekkel összefüggésben. E ráfordítást X a belga jövedelemadó keretében is levonhatta volna egy bizonyos adóztatási mód választása útján. Ettől azonban eltekintett, mert ez végeredményben adózási szempontból nem lett volna előnyös számára.

9.        A holland adóhatóság megtagadta a személyhez kötött levonást, mert a belgiumi kastély nem szerepelt a műemlékek védelméről szóló holland törvény 6. vagy 7. cikke szerinti nyilvántartások valamelyikében. X e határozatot támadta meg peres úton.

IV – A Bíróság előtti eljárás

10.      Az időközben a jogvitával foglalkozó Hoge Raad der Nederlanden (legfelsőbb bíróság) lehetségesnek véli, hogy a műemléki védelem alatt álló épületekkel kapcsolatos személyhez kötött levonásra vonatkozó holland rendelkezések sértik az uniós jogot. Ezért 2013. február 21-én az EUMSZ 267. cikk alapján a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

1.      Ellentétes-e az uniós joggal, különösen a letelepedés szabadságára és a tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezésekkel, hogy az a belga illetőségű személy, akit kérelmére Hollandiában belföldi illetőségű személyként adóztatnak, és aki kiadásokat eszközölt egy általa saját használatú lakásként használt, Belgiumban található és ott jogszabály által védett műemlékké és faluképpé nyilvánított kastéllyal kapcsolatban, a kiadásokat nem vonhatja le a jövedelem Hollandiában történő adóztatása során, mert a kastély Hollandiában nincs védett műemlékként nyilvántartva?

2.      E tekintetben mennyiben bír jelentőséggel, hogy abban az esetben, ha az érintett személy jövedelmének progresszív adóztatása mellett dönt, e személy levonhatja-e a kiadásokat a lakóhelye szerinti államban, Belgiumban, az ingó vagyonból származó jelenlegi vagy jövőbeli jövedelmét terhelő jövedelemadóból?

11.      A jelen ügyet először az eljárás és ítélethozatal céljából egyesítették a C-133/13. sz. üggyel. Az egyesített ügyekkel kapcsolatban 2013 júliusában X, Q (a C-133/13. sz. ügy alapjogvitájának fele), a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Holland Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. Ezt követően újból szétválasztották az ügyeket.

V –    A jogkérdésről

12.      A kérdést előterjesztő bíróság lényegében mindkét előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel, amelyeket együtt fogok megválaszolni, arra vár választ, hogy megengedi-e az uniós jog a műemléki védelem alatt álló, saját lakásul szolgáló épületek nemzeti adójogi támogatásának belföldi épületekre történő korlátozását. A kérdést előterjesztő bíróság különösen a holland szabályozásnak az EK 43. cikk szerinti letelepedési szabadsággal (ehhez lásd az A pontot), valamint az EK 56. cikk (1) bekezdése szerinti szabad tőkemozgással (ehhez lásd a B pontot) való összeegyeztethetetlenségét véli lehetségesnek.

A –    A letelepedés szabadsága

1.      Korlátozás

13.      A hollandhoz hasonló adójogi támogatási rendszer alkalmasint korlátozhatja egy X-hez hasonló adózó letelepedési szabadságát.

14.      X főszabály szerint élhet a letelepedés szabadságával. Egy olyan társaság ügyvezetőjeként, amelynek ő az egyedüli társasági tagja, X az EK 43. cikk második bekezdése értelmében vett önálló vállalkozóként folytat gazdasági tevékenységet.(2) A letelepedés szabadságának alkalmazását az sem zárja ki, hogy X, aki Hollandiában folytatja keresőtevékenységét, maga is holland állampolgár. Jóllehet az EK 43. cikk első bekezdésének szövege szerint csak „valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén” történő letelepedése élvez védelmet, ami nem illik rá a holland állampolgársággal rendelkező X hollandiai letelepedésére. A Bíróság azonban ítélkezési gyakorlata útján kibővítette a letelepedési szabadság által védett kört. Eszerint valamennyi uniós polgár, aki a lakóhelyétől eltérő tagállamban folytat kereső tevékenységet, állampolgárságától függetlenül az EK 43. cikk hatálya alá tartozik.(3) X esetében ez volt a helyzet, mivel a releváns időszakban Belgiumban rendelkezett lakóhellyel, és Hollandiában látta el társaságának ügyvezetését.

15.      A letelepedés szabadságát bármely olyan nemzeti szabályozás korlátozhatja, amely a külföldi illetőségű személyeket hátrányos helyzetbe hozza a belföldi illetőségű személyekhez képest.(4) A holland szabályozás alapján egy külföldi illetőségű személynek egy belföldi illetőségű személlyel szemben nincs lehetősége személyhez kötötten levonni a műemléki védelem alatt álló, saját maga által lakott épülettel kapcsolatos kiadásokat. Az a körülmény, hogy – amint azt a Holland Királyság hangsúlyozza – a holland támogatás nem saját lakásul szolgáló ingatlanokra is vonatkozik, és e tekintetben azonosan kezeli a belföldi és a külföldi illetőségű személyeket, mit sem változtat ezen.

16.      Ez a külföldi illetőségű személyekkel való hátrányos bánásmód az X-hez hasonló személyeket – a Németországi Szövetségi Köztársaság álláspontjával ellentétben – a letelepedési szabadság által védett keresőtevékenységük folytatásában is korlátozza. Az adójogi támogatási rendszer ugyanis végső soron különböző mértékű adóterhekkel sújtja a keresőtevékenységből származó jövedelmeket attól függően, hogy X Hollandiában vagy valamely más tagállamban lakik-e műemléki védelem alatt álló épületben.

17.      A korlátozás fogalmának e tág értelmezését szükségszerűnek vélem, mivel a Bíróság már egy másik ügy keretében megállapította, hogy a saját lakásul szolgáló belföldi lakások kizárólagos adójogi támogatása korlátozza a munkavállalók szabad mozgásának vagy a letelepedés szabadságának azon személyek általi gyakorlását, akik valamely másik tagállamban kívánnak saját lakás céljára szolgáló lakóingatlant megszerezni.(5)

18.      A jelen ügyben megállapítható tehát a letelepedés szabadságának korlátozása.

19.      Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az ilyen korlátozás csak akkor fogadható el, ha olyan helyzetekre vonatkozik, amelyek objektíve nem hasonlíthatók össze (ehhez lásd a 2. pontot), vagy ha azt közérdeken alapuló nyomós indok igazolja(6) (ehhez lásd a 3. pontot).

2.      A helyzetek objektív összehasonlíthatósága

20.      A Bíróság a Nordea Bank Danmark ítéletben nem értett egyet azon javaslatommal, hogy mellőzze a helyzetek objektív összehasonlíthatóságának vizsgálatát. Ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy e vizsgálatnak újból nagyobb jelentőséget tulajdonít az adójog területén.(7)

21.      A jelen ügyben annak kérdése merül fel, hogy objektíve összehasonlítható-e egymással azon adózó helyzete, akinek saját lakásul szolgáló, műemléki védelem alatt álló épülete Hollandiában található, és akinek az épületből származó jövedelmét Hollandiában adóztatják, és azon adózó helyzete, akinek saját lakásul szolgáló, műemléki védelem alatt álló épülete más tagállamban található, de akinek az épületből származó jövedelmét szintén Hollandiában adóztatják.

22.      Az összehasonlított helyzetek közötti két különbség megkérdőjelezi azok objektív összehasonlíthatóságát. Először is az egyik esetben egy belföldi illetőségű személyről, a másik esetben pedig egy külföldi illetőségű személyről van szó. Másodszor az egyik esetben az épület a holland, a másik esetben pedig a belga jog alapján áll műemléki védelem alatt.

a)      Az adózók eltérő illetőségéről

23.      Az összehasonlított adózók eltérő illetősége tekintetében az állandó ítélkezési gyakorlatra kell utalni, amely szerint a jövedelemadó esetében a belföldi és a külföldi illetőségű természetes személyek főszabály szerint nincsenek objektíve összehasonlítható helyzetben. Objektív eltérések vannak ugyanis közöttük jövedelmük forrása és személyes teherviselő képességük, valamint a személyes és családi helyzetük tekintetében.(8) Ezért az a tény, hogy egy tagállam a külföldi illetőségűeket nem részesíti a belföldi illetőségűeknek biztosított bizonyos adókedvezményekben, főszabály szerint nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek.(9)

24.      Az ítélkezési gyakorlat ezen elve azonban csak korlátozottan érvényesül, ezért kétségbe vonható elvként betöltött szerepe. A Bíróság ugyanis ezzel párhuzamosan azt az álláspontot képviseli, hogy mindenképpen hátrányos megkülönböztetés feltételezendő akkor, ha a belföldi és a külföldi illetőségű személyek lakóhelyükre tekintet nélkül a vizsgált nemzeti rendelkezések céljára és tárgyára tekintettel hasonló helyzetben vannak.(10) Csak a konkrét ügy ilyen megközelítése felel meg azon állandó ítélkezési gyakorlatnak is, amely szerint a helyzetek objektív összehasonlíthatóságának a vizsgálata során figyelembe kell venni az adott szabályozás célját.(11) Ezért a Bíróság járulékosan különösen az adókedvezmények esetében is többször megkívánta, hogy a belföldi és a külföldi illetőségű személyek csoportja között objektív különbség álljon fenn ahhoz, hogy helyzetük objektív összehasonlíthatóságának hiányát lehessen megállapítani.(12)

25.      Ebből az következik, hogy esetről esetre kell megvizsgálni az éppen vizsgált nemzeti szabályozás alapján, hogy összehasonlítható-e a belföldi és a külföldi illetőségű személyek helyzete. Az ítélkezési gyakorlat alapján végeredményben nem állítható fel olyan elv, amely szerint ne ez lenne a főszabály.

b)      Az eltérő műemlékvédelmi jogról

26.      A jelen ügyben ezért alkalmasint csak a második különbség, mégpedig azon körülmény miatt zárható ki a helyzetek objektív összehasonlíthatósága, hogy a belföldi helyzetben a lakás a holland, X esetében azonban a belga jog alapján áll műemléki védelem alatt.

27.      Bizonyos, többek között a műemléki védelem alatt álló épületek megőrzésével kapcsolatos költségek adójogi levonása szóban forgó rendszerének célja a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint a hollandiai kulturális örökség megőrzése.

28.      Egy belgiumi műemlék ilyen körülmények között alkalmasint nem hasonlítható össze objektíve egy hollandiai műemlékkel. Ugyanis csak a Hollandiában található kulturális örökség támogatása a rendszer célja.

29.      E megközelítés azonban nem tűnik megfelelőnek számomra.

30.      Jóllehet a Francia Köztársaság helyesen mutatott rá arra, hogy a Bíróság különösen a Persche-ítéletben csak akkor tekintette megállapíthatónak egy belföldi és egy külföldi intézmény helyzetének objektív összehasonlíthatóságát valamely adókedvezmény tekintetében, ha mindkettő célja ugyanazon társadalmi érdekek előmozdítása.(13) Megkülönböztetésre akkor van lehetőség, ha a külföldi intézmények a nemzeti adójogi szabályozás céljától eltérő célokat követnek.(14)

31.      Egy nemzeti adójogi támogatási rendszer célja azonban nem határozható meg tisztán belföldi szempontból az objektív összehasonlíthatóság vizsgálata tekintetében. Máskülönben ugyanis valamennyi tagállam minden további nélkül kizárhatná a határokon átnyúló tényállásokat valamely adójogi támogatási rendszer céljának tisztán nemzeti meghatározása útján. Valamely szabályozás tisztán nemzeti vonatkozása sokkal inkább valamely alapvető szabadság korlátozására enged következtetni. E nemzeti vonatkozás a helyzetek objektív összehasonlíthatósága vizsgálatának második lépésében nem vezethet nyomban újból arra, hogy a korlátozás megengedhető. A helyzetek objektív összehasonlíthatóságának a vizsgálata során ezért figyelembe kell venni a nemzeti szabályozás célját. E célt azonban éppen a támogatási rendszer tisztán nemzeti vonatkozásának figyelmen kívül hagyása mellett kell meghatározni.

32.      A jelen ügyben ez azt jelenti, hogy a külföldi illetőségű X helyzete objektíve összehasonlítható egy belföldi illetőségű személy helyzetével, ha épülete kulturális örökségként szintén védendő. Mivel X kastélya a belga jog alapján műemléki védelem alatt áll, főszabály szerint ebből lehet kiindulni.

33.      A helyzetek ezen objektív összehasonlíthatóságát – a Francia Köztársaság álláspontjával ellentétben – nem zárja ki, hogy a belgiumi ingatlan nem tartozik a holland műemlékvédelmi rendelkezések, különösen a műemlékvédelemhez rendszerint kapcsolódó kötelezettségek és korlátozások hatálya alá. A belga jog ugyanis egyrészt alighanem hasonló kötöttségeket tartalmaz egy belga ingatlan tulajdonosa tekintetében. A helyzetek objektív összehasonlíthatósága másrészt azért sem zárható ki, mert egy X-hez hasonló adózó adott esetben önként a holland műemlékvédelmi rendelkezések hatálya alá vetheti magát.

c)      A helyzetek objektív összehasonlíthatóságára vonatkozó következtetés

34.      A jelen ügyben tehát objektíve összehasonlítható azon adózó helyzete, akinek saját lakásul szolgáló, műemléki védelem alatt álló épülete Hollandiában található, és akinek az épületből származó jövedelmét Hollandiában adóztatják, és azon adózó helyzete, akinek saját lakásul szolgáló, műemléki védelem alatt álló épülete más tagállamban található, de akinek az épületből származó jövedelmét szintén Hollandiában adóztatják.

3.      Közérdeken alapuló nyomós ok

35.      Már csak azt kell megvizsgálni, hogy igazolható-e közérdeken alapuló nyomós okkal a műemlékekkel kapcsolatos olyan adójogi támogatási rendszer, mint amilyen a holland rendszer is, amely kizárólag belföldön található műemlékeket vesz figyelembe.

36.      Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy az igazolás körében nem lehet szó annak kérdéséről, hogy a Holland Királyság támogathat-e nemzeti műemlékeket. E cél ugyanis főszabály szerint akkor is biztosítva lenne, ha a holland adójogi támogatási rendszer külföldi műemlékekre is kiterjedne. A Holland Királyság ezzel szemben nem hivatkozhatna arra, hogy az adójogi támogatás külföldi műemlékekre történő kiterjesztése alacsonyabb adóbevételeket eredményezne. Az állandó ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy az adóbevételek csökkenésének megelőzése nem tekinthető olyan közérdeken alapuló nyomós oknak, amely igazolhatná a Szerződésben előírt alapvető szabadságok korlátozását.(15)

37.      A jelen ügyben tehát egyedül annak kérdése merül fel, hogy igazolható-e, hogy valamely tagállam nemzeti műemlékekre korlátozza az általa biztosított adójogi támogatást.

38.      E körülmények között a jelen ügy szempontjából csak korlátozott jelentőséggel bír az eljárás több résztvevője által hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ítélet. Ezen ítélet szerint a (nemzeti) történelmi és művészeti örökség megőrzése olyan közérdeken alapuló nyomós ok lehet, amely igazolja a szolgáltatásnyújtás korlátozását.(16) A határozat tárgyát azonban külföldi gazdasági szereplők – az említett ügyben idegenvezetők – tevékenységének az érintett tagállamban a nemzeti kulturális örökség megőrzésének indokával történő korlátozása képezte. Nem merült fel azonban annak kérdése, hogy a nemzeti kulturális örökségre korlátozható-e valamely tagállam támogatási rendszere.

39.      E kérdés szempontjából sokkal inkább az bír jelentőséggel, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a tagállamok főszabály szerint maguk határozhatják meg, hogy melyek azok a társadalmi érdekek, amelyeket adóügyi eszközökkel kívánnak előmozdítani.(17) Az adójogi támogatási rendszer céljának meghatározása tehát a tagállamok feladata.

40.      A Bíróság mindazonáltal különböző határozatokban nem tette lehetővé az adójogi támogatás belföldi tényállásokra történő korlátozását, mert a támogatás célja külföldi segítséggel is elérhető volt. Így a Petersen-ítéletben nem látta okát annak, hogy a német fejlesztéspolitika miért csak belföldi vállalkozások útján lenne előmozdítható.(18) A saját lakás céljára szolgáló lakóingatlan után járó német támogatással kapcsolatos ítéletben a Bíróság a lakáskereslet kielégítésére irányuló célt akkor is elérhetőnek tekintette, ha a saját lakásul szolgáló külföldi lakások megszerzését is támogatják.(19) A Bíróság ezenkívül több, az adomány levonásával kapcsolatos ítéletben megállapította, hogy valamely tagállam nem csak akkor nyújthat adójogi támogatást az egyes közhasznú célok érdekében tevékenykedő szervezetek számára, ha azok belföldön rendelkeznek székhellyel.(20)

41.      Végső soron mindazonáltal e határozatok mindegyike annak kérdésével foglalkozott, hogy hogyan mozdítható elő a tagállam által meghatározott cél más tagállamban letelepedett gazdasági szereplők közreműködésével is. A jelen esetben azonban a külföldön letelepedett X nem a holland adójogi támogatási rendszer által követett célt mozdítja elő. A holland adózás keretében X által hivatkozott karbantartási ráfordítások ugyanis nem hollandiai műemlékek megőrzését szolgálják.

42.      Ha azonban a Holland Királyság az ítélkezési gyakorlat alapján szabadon határozhatja meg a támogatás célját, akkor a Hollandiában található műemlékek kizárólagos támogatására vonatkozó döntés a jelen ügyben főszabály szerint igazolja a letelepedés szabadságának korlátozását.

43.      Mindazonáltal a tagállamok az uniós jog alapján nem élvezhetnek teljes szabadságot a támogatás céljának meghatározásában. Ez nem csak az EK 87. cikk (1) bekezdés (jelenleg: EUMSZ 107. cikk (1) bekezdés) szerinti támogatási tilalom tekintetében van így. Az adójogi támogatás célja az alapvető szabadságok korlátozásának igazolása tekintetében legalábbis nem lehet nyilvánvalóan protekcionista például úgy, hogy az adójogi szabályozás célja kizárólag a belföldi vállalkozások gazdasági tevékenységének vagy a belföldi termékeknek a támogatása.(21)

44.      A jelen ügyben azonban az adójogi támogatási rendszerrel a tagállam által követett célt alátámasztják a Szerződések, és ezért az valamely alapvető szabadság korlátozásának igazolásául szolgálhat. Így az EK 30. cikk (jelenleg: EUMSZ 36. cikk) a tagállamok közötti mennyiségi korlátozások tilalma tekintetében a „művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme” igazoló okot tartalmazza. Ezen túlmenően az EK 151. cikk (1) bekezdése (jelenleg: EUMSZ 167. cikk (1) bekezdése) értelmében a Közösség köteles hozzájárulni „a tagállamok kultúrájának virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket”. E rendelkezésekből az következik, hogy a Szerződések a kulturális örökség megőrzését teljes mértékben tisztán nemzeti összefüggésbe helyezik, és a nemzeti kultúra támogatása ezért megengedett cél az uniós jogban.(22)

45.      Ezen túlmenően az ítélkezési gyakorlat szerint az a szándék, hogy az érintett tagállam társadalma és az ellátás kedvezményezettje között bizonyos fokú kapcsolódás álljon fenn, szintén közérdeken alapuló objektív megfontolásnak tekinthető.(23) A jelen ügyben e kapcsolódás a Holland Királyság társadalma és a holland kulturális örökség között áll fenn, amelynek megőrzése az adójogi támogatási rendszer célját képezi. Mivel tehát e rendszer nem egyéneket kíván támogatni, nem bír jelentőséggel, hogy X hogyan kötődik a holland társadalomhoz.

46.      A letelepedés szabadságának a holland adójogi támogatási rendszer általi korlátozását tehát a nemzeti kulturális örökség megőrzése támogatásának megengedett célja igazolja. E támogatási célra tekintettel más tagállamok nemzeti kulturális öröksége támogatásának kizárása a holland támogatási cél eléréséhez szükséges mértéket sem lépi túl.

4.      Következtetés

47.      A letelepedés szabadságával nem ellentétes a műemléki védelem alatt álló, saját lakásul szolgáló épületek nemzeti adójogi támogatásának belföldi épületekre történő korlátozása, ha a támogatás célja a nemzeti kulturális örökség megőrzése.

B –    A tőke szabad mozgása

48.      Annak kérdésétől függetlenül, hogy a holland adójogi támogatási rendszer a szóban forgó helyzetben az EK 56. cikk (1) bekezdése szerinti szabad tőkemozgást is korlátozza-e, egy ilyen korlátozás mindenképpen igazolható lenne a holland kulturális örökség megőrzése támogatásának megengedett céljával. Fenti megállapításaim ebben az esetben megfelelően alkalmazandók lennének.

C –    Következtetés

49.      Az említett alapvető szabadságokkal nem ellentétes tehát a szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a műemléki védelem alatt álló, saját lakásul szolgáló épületek adójogi támogatását belföldi épületekre korlátozza.

VI – Végkövetkeztetések

50.      Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság a Hoge Raad der Nederlanden által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

Sem az EK 43. cikk szerinti letelepedési szabadsággal, sem az EK 56. cikk (1) bekezdése szerinti szabad tőkemozgással nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint az a belga illetőségű személy, akit kérelmére Hollandiában belföldi illetőségű személyként adóztatnak, és aki kiadásokat eszközölt egy általa saját használatú lakásként használt, Belgiumban található és ott jogszabály által védett műemlékké és faluképpé nyilvánított kastéllyal kapcsolatban, a kiadásokat nem vonhatja le a jövedelem Hollandiában történő adóztatása során, mert a kastély Hollandiában nincs védett műemlékként nyilvántartva.

1 – Eredeti nyelv: német.

2 – Lásd: Asscher-ítélet (C-107/94, EU:C:1996:251, 26. pont).

3 – Lásd: Bizottság kontra Németország ítélet (C-152/05, EU:C:2008:17, 20. pont); hasonlóképpen lásd: N-ítélet (C-470/04, EU:C:2006:525, 28. pont); a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatban lásd: Renneberg-ítélet (C-527/06, EU:C:2008:566, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

4 – Lásd ebben az értelemben többek között: Stanton és L'Étoile 1905 ítélet (143/87, EU:C:1988:378, 13. pont), Bosman-ítélet (C-415/93, EU:C:1995:463, 94. pont), Renneberg-ítélet (C-527/06, EU:C:2008:566, 43. pont) és Filipiak-ítélet (C-314/08, EU:C:2009:719, 58. pont).

5 – Bizottság kontra Németország ítélet (C-152/05, EU:C:2008:17, 24. és 25. pont).

6 – Lásd csak: Nordea Bank Danmark ítélet (C-48/13, EU:C:2014:2087, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

7 – Lásd: a Nordea Bank Danmark ügyre vonatkozó indítványom (C-48/13, EU:C:2014:153, 22–28. pont) és Nordea Bank Danmark ítélet (C-48/13, EU:C:2014:2087, 23. és 24. pont).

8 – Lásd többek között: Schumacker-ítélet (C-279/93, EU:C:1995:31, 31. és 32. pont), Wielockx-ítélet (C-80/94, EU:C:1995:271, 18. pont), Gielen-ítélet (C-440/08, EU:C:2010:148, 43. pont) és Bizottság kontra Észtország ítélet (C-39/10, EU:C:2012:282, 50. pont).

9 – Lásd csak: Schumacker-ítélet (C-279/93, EU:C:1995:31, 34. pont) és Bizottság kontra Észtország ítélet (C-39/10, EU:C:2012:282, 50. pont).

10 – Lásd: Gschwind-ítélet (C-391/97, EU:C:1999:409, 26. pont) és Bizottság kontra Észtország ítélet (C-39/10, EU:C:2012:282, 51. pont).

11 – Lásd csak: X Holding ítélet (C-337/08, EU:C:2010:89, 22. pont) és SCA Group Holding és társai ítélet (C-39/13, C-40/13 és C-41/13, EU:C:2014:1758, 28. pont).

12 – Lásd többek között: Talotta-ítélet (C-383/05, EU:C:2007:181, 19. pont), Renneberg-ítélet (C-527/06, EU:C:2008:566, 60. pont) és Gielen-ítélet (C-440/08, EU:C:2010:148, 44. pont).

13 – Persche-ítélet (C-318/07, EU:C:2009:33, 48–50. pont).

14 – Persche-ítélet (C-318/07, EU:C:2009:33, 47. pont).

15 – Bizottság kontra Ausztria ítélet (C-10/10, EU:C:2011:399, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

16 – Bizottság kontra Olaszország ítélet (C-180/89, EU:C:1991:78, 19. és 20. pont).

17 – Lásd: Centro di Musicologia Walter Stauffer ítélet (C-386/04, EU:C:2006:568, 39. pont), Persche-ítélet (C-318/07, EU:C:2009:33, 48. pont) és Tankreederei I ítélet (C-287/10, EU:C:2010:827, 30. pont).

18 – Petersen-ítélet (C-544/11, EU:C:2013:124, 61. pont).

19 – Lásd: Bizottság kontra Németország ítélet (C-152/05, EU:C:2008:17, 28. pont).

20 – Lásd: Persche-ítélet (C-318/07, EU:C:2009:33, 44. pont) és Bizottság kontra Ausztria ítélet (C-10/10, EU:C:2011:399, 33. pont).

21  Lásd ebben az értelemben továbbá: Tankreederei I ítélet (C-287/10, EU:C:2010:827, 32. pont).

22  Lásd továbbá: a Centro di Musicologia Walter Stauffer ítélet (C-386/04, EU:C:2006:568, 45. pont) francia változata.

23 – Lásd: Gottwald-ítélet (C-103/08, EU:C:2009:597, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).